5. Fejezet

         5.  Koncert

   Az este hátralévő része nyugodtan telt. Ian is rendbe szedte magát. Sajnáltam szegényt, hiszen tudom, hogy milyen rossz, hogyha az ember félrenyel, de be kell, hogy valljam, hogy nagyon vicces volt. Az estének éjfél körül lett vége, mikor mindannyian hazamentünk. Noah-val beszélgetve, nevetgélve léptünk be a házba, és pár perc múlva hallottuk, ahogy anya lesiet a lépcsőn.

-    Gyerekek! Halkabban, ha lehet! Apátok és én már aludnánk.- dorgált meg minket kedvesen.

-   Persze anyu, halkabbak leszünk.- vágtuk rá Noah-val egyszerre, majd adtunk neki egy-egy puszit.

-   Jó éjszakát.- mondta anyu.

-   Nektek is.

Mindez után fölsétáltunk a szobánkba, és még beszélgettünk egy kicsit.

-   Hogy érezted magad?- kérdeztem bátyámtól.

-   Jól! És végre megvertük őket. – nevetett felszabadultan.

-   Igen, végre volt egy kis sikerélményem. - modtam én is mosolyogva.

-   Igen, Alek nagyon jó hatással volt rád.- kacsintott rám.

-   Ugyan! Csak megmutatta, hogy hogyan kell gurítani.- mondtam fülig pirulva.

-   Jajj hugi, te elpirultál!- hahotázott Noah.

-   Hagyj már.- mondtam neki, és belebokszoltam a vállába.

-   Most az egyszer…- mondta, miközben ásított egy hatalmasat. – Én megyek aludni, jó éjt, hugi. – köszönt el, és összeborzolta a hajam.

-   Neked is, te tökfilkó. - köszöntem el tőle én is.

Átöltöztem pizsibe, és írtam egy SMS-t Anának, aki szinte azonnal válaszolt.

„Kay! Láttad, hogy Ian milyen féltékeny volt Alekra??”

Elmosolyodtam, majd válaszoltam.

„Igen. Még van reményJ”

Miután elkültem az SMS-t, elmentem aludni.

Másnap arra ébredtem, hogy zúg valami. Kis időbe telt, mire rájöttem, hogy a telefonom rezeg.

Csukott szemmel próbáltam kitapogatni, hogy hol lehet. Nagy nehezen – végre! – megtaláltam, és úgy vettem fel, hogy meg sem néztem, hogy ki az, aki hívott.

-   Halló?- szóltam bele rekedten.

-   Szia Kay! Fölébresztettelek?- kérdezte egy ismerős hang, de olyan álmos voltam, hogy még jóformán a saját nevemet sem tudtam.

-   Neeem…- mondtam, egy ásítás közben. – Mit szeretnél, - ekkor ránéztem a képernyőre, és a szívem nagyot dobbant.- Ian?

-   Én csak… Áh, mindegy, hagyjuk. Aludj vissza!- mondta, és letette.

-   Mi van?! Ian? Ian!- mondtam az immár üres vonalnak. – Ezt nem hiszem el. – morogtam az orrom alatt. Mit akarhatott? Miért hívott fel hajnali négykor?- gondoltam. Feltornáztam magam ülő helyzetbe, és bepötyögtem a számát. A harmadik csörgésre felvette.

-   Kay, menj aludni. – mondta.- Nem volt fontos.- tette hozzá.

-   Ian, te nem szoktál este felhívni. Sőt, hogyha felhívsz, annak mindig van valami jelentősége, szóval fontos. És nem hinném, hogy pont most nem lenne, amikor hajnali négykor hívsz föl. Nem tudom, de hajnali négykor még sosem hívtál föl csak azért, mert „nem volt fontos”. Szóval akár el is mondhatnád.- mondtam neki határozottan.

-   Hoppá, valakinek eléggé felvágták a nyelvét.- mondta, és szinte láttam, hogy mosolyog.- Majd máskor elmondom…

-   Miért nem most?

-   Kérlek… Majd egyszer… Menj aludni, és felejtsd el, hogy hívtalak…- mondta fáradtan.

-   Rendben…- mondtam, majd elbúcsúztam tőle, és letettem a telefont. Ian ilyet még sosem csinált. Nem fogok találgatni, mert annak csak rossz vége lesz!- szóltam magamra, amikor már gyártottam volna a teóriákat.

Visszafeküdtem az ágyba, és próbáltam elaludni, de nem nagyon ment. Próbáltam nem arra gondolni, hogy mit akart Ian, de nem tudtam kiverni a fejemből. Körülnéztem a szobámban, és gondolkozóba estem. A szüleim alszanak; a bátyám alszik, csak én nem. Valamivel le kell vezetnem a feszültséget, így fogtam egy ceruzát, és egy lapot, majd el kezdtem rajzolni, miután betettem a fülhallgatóimat.

Anyu festő. Én meg örököltem a festői vénából. Imádtam rajzolni, ezért a falaim tele voltak aggatva az alkotásaimmal. Mindenki, aki meglátogatott, csak ámult és bámult… Csak én nem értettem, hogy miért. Vannak jó rajzaim, de nem nagy számok… Na, de mindegy. Az idő értékét vesztette számomra, mikor el kezdtem rajzolni. Csak rajzoltam, megállás nélkül.

Mikor elkészültem, egy kissé meglepődtem… A kép, amit rajzoltam két embert ábrázolt, de valahogy egybeolvasztva. Felismertem az arcban mind Iant és Aleket. Nagyon össze voltam zavarodva, de inkább úgy döntöttem, hogy elteszem a képet, és alszok… Kezdtem fáradt lenni, a rajzolás megint jó energia levezetésnek bizonyult. Gyorsan elpakoltam, és pár perccel az után, hogy befeküdtem az ágyba, már aludtam is.

Másnap reggel arra ébredtem, hogy fázok. El kezdtem tapogatni magam körül, hogy rátaláljak a takarómra, szerencsére pár másodperc múlva meg is találtam. Épp mikor magamra húztam volna, valaki kirántotta a kezemből. Dühösen pillantottam ki pilláim között, hogy lássam, ki szórakozik velem.

Noah vigyorgó képével találtam szembe magam.

-   Ébredj, Csipkerózsika, elmúlt 11 óra. –mondta, és túl széles volt a vigyor a fején.

-   Noaah! Hagyj már pihenni.- nyögtem ki a párnám alól, és összehúztam magam, amennyire csak tudtam, hogy ne fázzak annyira.

Ezzel csak annyit értem el, hogy bátyám kinevetett.

-   Aki este legény, legyen reggel is.- okoskodott.

-   Csakhogy én leány vagyok, okostódi.

-   No, akkor aki leány este legyen reggel is!- mondta, és lelocsolt.

Csurom vizesen kipattantam az ágyból, de már egy kicsit sem voltam álmos.

-   Noah. Te. Most. Halott. Vagy!- kiabáltam, és sikítva rávetettem magam. Bátyám nem erre a reakcióra számított, ezért csak nézett rám nagy, kerek szemekkel. Meg sem moccant egészen addig, míg a földön nem landoltunk.  Ő a földön, én rajta – kiabálva és szitkozódva. Nem sorolnám a legszebb pillanataim közé, de megérdemelte… Ne piszkáljon…

Pár másodperc múlva azonban én kerültem a földre, és Noah odaszegezett. Fölöttem térdelt, kezei a csuklómat markolták, és a fejem fölé szorította őket.

-   Lenyugodtál?- kérdezte egy huncut mosollyal a száján, ami még jobban felidegesített.

-   Szállj le rólam!- utasítottam, és próbáltam kikerülni szorításából.

-   Még az kellene… Hol tanultad ezt a „rád vetem magam, és kiverem belőled a szuszt is”?- kérdezte szemöldök ráncolva. – Csak mert eléggé rosszul csinálod. El kéne jönnöd birkózni, hogy meg tudd magad védeni, hugi.- mondta komolyan.

-   Persze…

-   Komolyan. Jövő héten kedden van edzés. Gyere el velem.- ajánlotta, majd leszállt rólam, és felsegített. Még mindig csurom víz voltam, és rettentően fáztam.

-   Ha miattad megfázok… - fenyegetőztem volna, de a szavamba vágott.

-   Már készen van a forró fürdőd. Menj és lubickolj.- mondta, és összeborzolta a hajam.

-   Tudod néha nagyon meg akarlak verni, de utána mindig csinálsz valamit, ami miatt meggondolom magam… - mondtam neki, majd vállon bokszoltam. Nemsokára pedig már a fürdőkádban pancsoltam, a jó forró vízben.

A hét első fele rettentő gyorsan eltelt, és én azon vettem magam, hogy már péntek van, és holnap megyek Alekkal a koncertre. Nem tudtam, hogy mibe menjek, ezért áthívtam Anát.

-   Hello, Bébi!- köszönt, mikor kinyitottam az ajtót.

-   Szia! – borultam a nyakába. – Gyere be! Szerinted mit vegyek fel holnap? – tértem rá a lényegre.

-   Nos, koncertre mentek, tömeg lesz, és meleg. Szóval szerintem mindenféleképpen valami kényelmesbe és vékonyba. Nem akarsz hőgutát kapni, igaz?- mosolygott.

-   Hát nem!

-   Akkor nézzük csak!- mondta, és végigtúrta a szekrényem.- Nem…- mondta, mikor elővett egy vékony nyári ruhát. – Nem… - mondta, mikor kezébe akadt egy kivágott rózsaszín póló. – Nem… - mondta, mikor egy mintás pólót vett elő, és ez így ment, míg ki nem ürült a szekrényem.- Nos, akkor van ez a három szett, amit el tudok képzelni neked… - mondta, és a három összeállításra mutatott az ágyamon. Mondott volna még valamit, de közbevágtam. Tudtam, hogy melyik lesz a tökéletes választás holnapra.

-   Nézd, a középső az! – mutattam rá. – Tökéletes lesz a fekete Converse-mmel. – mondtam büszkén.

-   Akkor én megyek is, jó éjt.- mondta, majd elment.

Másnap reggel kipattantam az ágyból, és alig vártam, hogy ott legyünk a koncerten. Nagyon izgatott voltam már. Miután megreggeliztem, felmentem a szobámba, hogy olvassak egy kicsit. Épp egy érdekesebb részénél jártam a könyvemnek, amikor hallottam, hogy üzenetem jött.

Kíváncsian néztem meg, hogy ki küldhette, és amikor megláttam, mosoly húzódott az arcomra.

Alek volt az.

„Szia Kay! Remélem, hogy te is várod már az estét. Hatra ott leszek, hogy felvegyelek. Legyél kész;)”

Gyorsan válaszoltam neki, és az órára pillantottam.

„Már alig várom! Ne aggódj, kész leszekJ”

Délután egy óra volt.

Leszaladtam a lépcsőn, hiszen még nem volt ebéd, és nem tudtam, hogy mi van. Amit ott találtam, azt sosem gondoltam volna, hogy életemben látni fogom.

Noah állt a tűzhely előtt, és rántott husit próbált sütni, de nem nagyon jött össze neki…

-   Bátyus, hát te mit csinálsz? – kérdeztem, mire összerezzent.

-   Te nem láttál semmit… - mondta.

-   Hmmm… -gyorsan elővettem a telóm, és lekaptam, ahogy Noah a tűzhely előtt szerencsétlenkedik prézlisen, és tojásosan. – Én lehet, hogy nem, de ez a telefon nagyon kotnyeles…

-   Hát akkor csináld meg, hogy ne legyen! Vagy nem kapsz kaját…

-   Mi lenne, ha inkább segítenék? – ajánlottam, amit el is fogadott.

Tíz perc múlva már ebédeltünk. Csak mi voltunk otthon, mert anyáéknak dolguk volt.

A nap hátralévő része gyorsan eltelt, mert készülődtem az estére.

Öt órakor már tűkön ültem, indulásra készen. Az utolsó óra csak vonaglott. Nem tudtam, hogy mivel üthetném el, így körülbelül öt percenként lecsekkoltam, hogy jól nézek-e ki.

Pontban hatkor megcsörrent a kapucsengő, és én leszaladtam az emeletről, hogy minél hamarabb indulhassunk.

-   Szia. – köszöntem Aleknak, és adtam neki két puszit.

-   Szi-a.- mondta meglepetten. – jól nézel ki. – mért végig.

-   Te sem panaszkodhatsz. – mondtam neki.

-   Indulhatunk?- kérdezte, és felajánlotta a karját.

-   Igen, indulhatunk. – mondtam, és belekaroltam.

Az út jól telt, végig beszélgettük, és jól éreztem magam. Hamar odaértünk, körülbelül egy fél óra volt az út, de előtte még megálltunk a mekibe- mert ott szerettem volna enni. Így mire odaértünk, már hét óra volt, és nagy volt a tömeg.

Kiszálltunk a kocsiból, és mielőtt elindultunk, Alek a szemembe nézett, és megígértette velem, hogy nem megyek el mellőle, nehogy elkavarodjak. Megígértem neki, így elindultunk a bejárathoz. Egymás mellett mentünk, de éreztem, hogy ahogy közeledtünk a tömeghez, Alek egyre fezsültebb, nehogy elkeveredjek.

Anyám! Milyen aranyos!- gondoltam.- Nem akarja, hogy bármi baj legyen…

Kinyújtottam a kezemet, és megfogtam az övét, hogy tudja, hogy nem megyek semerre. Láthatóan megnyugodott. Miután bejutottunk, gazdagodtunk egy karszalaggal, és egy hatalmas stádiumban találtuk magunkat. Mindenhol emberek voltak, de egy hely a stádium másik felében kimagaslódott. Az volt a színpad.

Adrenalin száguldott az ereimben: Nemsokára látni fogom élőben a Guns ’n’ Roses-t!

Boldogan fordultam Alekhoz, és hálás voltam neki, hogy elhozott. Láttam rajta, hogy ő is majdnem olyan izgatott, mint én. Ekkor hallottuk az első gitárszólót. A Sweet Child O’Mine-nal kezdték, ami az egyik kedvenc számom volt tőlük. A tömeg ordított, és együtt énekelt Axl Rose-zal. Mi is csápoltunk Alekkal.

A harmadik dal közepén Alek megfogta a derekam, és a nyakába vett, hogy jobban lássak. Épp a Welcome to the Jungle-t játszották, ami az egyik kedvencem volt, de nem akartam Alekot terhelni, ezért lehajoltam, hogy megmondjam neki, hogy leszállok, de ekkor valaki meglökött, és én elveszítettem az egyensúlyomat, és el kezdtem száguldani a fekete talaj felé.

Szinte éreztem, ahogy a fejem a talajhoz vágódik, és összeszorítottam a szemeimet. Csakhogy a várt ütés nem következett be.

-   Megvagy! –mondta Alek, majd éreztem, hogy immár nem a vállán, hanem a karjaiban vagyok.

-   Köszi! – mondtam hálásan, majd hirtelen ötlettől vezérelve megcsókoltam. Nem csókolóztunk sokáig, mert megint meglöktek minket. Ez felébresztett, abból, hogy mit csináltam, és elhúzódtam. – uh… Bocsi…- mondtam, majd letett.

Nem engedtem el a kezét. Még mindig fogtam, és már nem tudtam annyira a koncertre gondolni. Nagyon éreztem a jelenlétét, és szerintem ő is így volt ezzel, mert a szám közepe felé magához rántott, és el kezdett csókolni.

Eszméletlenül csókolt. Szenvedélyesen, mégis finoman, visszafogottan. Sosem akartam, hogy abbahagyja! Megfogtam a pólóját, és a hajába túrtam, úgy húztam közelebb magamhoz. Ő a derekamon pihentette egyik kezét, a másikkal az arcomat simogatta. Édes csókjaival hintette be arcom másik felét, és a nyakamat, majd visszatért a számhoz, és hevesen csókolt.

Szerencsénkre a dal elhalkult, és mi is észrevettük, hogy koncerten vagyunk, nem itt kéne falnunk egymást… Habár…

Odafordultam hozzá, és adtam neki még egy csókot, majd hozzábújtam, és így élveztük a koncertet a végéig.

Egyszer sem jutott eszembe, hogy nem ott kéne lennem Alek karjai között. Egyszer sem jutott eszembe senki más, csak, hogy vele akarok lenni… Lehet… Lehet, hogy ő lenne a megfelelő személy számomra?

Ezen gondolkodtam, míg kimentünk a csípős éjszakába. A kocsinál megálltunk, megfogott a derekamnál, és felültetett a motorháztetőre; úgy dőlt nekem.

-   Én nagyon jól éreztem magam.- mondtam, mielőtt akármi is mondhatott volna.

-   Oh, Én is!- motyogta a nyakamba.

-   Alek…- motyogtam, de tiltakozásom igába dőlt. Belemarkoltam a hajába, és közelebb húztam magamhoz az arcát, hogy megcsókolhassam.

-   Kay…- mondta, mikor ajakaink egy kicsit elváltak.

-   Igen?- kérdeztem csukott szemmel.

-   Lennél… - kezdett bele, de megállt.

-   Mi lennék?- kérdeztem még mindig behunyt szemmel.

-   Leszel a barátnőm?- kérdezte, mire kipattantak a szemeim, pont, mint pár napja, mikor Noah lelocsolt…

Kay ruhája a koncertre.