2. Fejezet

2.  Csak Barátok?

   Mikor felébredtem, Ana szobájában találtam magam. Rápillantottam az órára, ami még csak reggel 9 órát mutatott. Nyűgösen huppantam vissza az ágyra. Esélyem sem volt, hogy vissza tudjak aludni, de még túl fáradt voltam ahhoz, hogy fölkeljek. Csak feküdtem az ágyban hallgatva Ana szuszogását. Végiggondoltam mindent, ami tegnap történt. Kíváncsi vagyok, hogy a szüleim hogyan fogják fogadni a „jó” híreket…

   Végül eljutottam a tegnap estéhez. Vajon Ian azt gondolja, hogy tetszik nekem – és vajon tetszik-e? Nem… Csak barátok vagyunk, és ezt mind a ketten tudjuk, és csak ki vagyok borulva a történtek miatt, ezért mesélek be mindent magamnak. Ennyi az egész… De… Vajon Ő ezt tudja? És egyáltalán érdekli? Érdeklem?? Várjunk csak… Ez engem miért érdekel…? Nagyon össze vagyok zavarodva. Majd kiderül minden reggel…-gondoltam, és kikecmeregtem az ágyból, majd rendbe szedtem magam.

   Mikor készen voltam, még mindig pizsamában, kezemben a takarómmal kimentem a nappaliba. Azaz ki akartam menni, de a folyosón találkoztam Iannal.

   A fürdőszobából jött éppen ki. Még vizes hajjal, törölközőbe csavarva jött. Meg sem kell említenem, hogy felső testét így szabadon hagyta.

-   Jó reggelt, Kay.- köszönt rám. Én meg hirtelen azt sem tudtam, hogy mennyi ideje bámulom.

-   Jó reggelt Ian.- mondtam fülig elpirulva.- Épp a nappaliba megyek, kérsz enni valamit?- kérdeztem, majd rájöttem, hogy ennek a mondatnak semmi értelme sem volt.- Vagyis… A nappaliba megyek bekapcsolni a rádiót, majd a konyhába reggelit készíteni.- hadartam egy levegőre, és büszkén vettem észre, hogy ezúttal nem hibáztam semmit.

-   Persze.- mosolygott rám. Hát nem vette észre, hogy milyen idiótát csináltam magamból?- Mit csinálsz?

-   Semmit… Ó! Hogy enni?- kérdeztem ismét zavaromban, és képzeletben homlokon vágtam magam.- Azt hiszem palacsintát…

-   Szuper! Annál jobb nem is lehetne.- kacsintott rám.

-   Akkor én most megyek.- mondtam, és megfordultam a jó irányba.

   Hogy lehettem ilyen hülye?!- gondolkoztam, miközben bekapcsoltam a rádiót, és föltekertem a hangerőt, hogy a konyhában is halljam.

A zenét hallgatva nekiálltam a palacsintatészta összeállításához,- miközben énekeltem, és táncoltam - majd egy robotgéppel elkezdtem összekeverni. Már majdnem készen voltam, mikor Ian megfogta a derekam - mely a zene ritmusára ringott - , és a fülembe súgott volna valamit, ha nem ijedek meg hirtelen jelenlététől. A –még mindig bekapcsolt- robotgép mindent összefröcskölt.

-   Ian! Ne ijesztgess!- néztem rá, de nem tudtam mérges lenni, mikor őt is összefröcsögte a gép.

-   Bocs.- nevetett, majd mutató ujjával leszedett egy kis tésztát az államról, és megkóstolta.- Hmm, finom. Már csak meg kéne sütni.- mosolygott.

-   Meg föl kéne törölni.- néztem körül.

-   Azt elvállalom, hiszen miattam lett ez az egész…- nézett ő is körül, fölmérve a terepet. Fogtam egy nedves törlőkendőt, és letöröltem az arcom, majd egy másikat, és letöröltem vele Ian arcát.

-   Sajnálom, hogy a hajad megint meg kell mosnod.- mondtam neki.

-   Dehogy sajnálod!- nevetett.

-   Hát, igaz, ami igaz, megérdemled.- nevettem el magam.

-   Ahogy te is. – nézett összefogott hajamra, majd elvette a törlőkendőt, és letörölt pár csepp masszát a nyakamról.- mivel takarítsak fel?- nézett rám.

-   Csak egy vizes szivaccsal, meg egy száraz törlőkendővel.- mondtam neki, és beizzítottam a főzőlapot. Tíz perc múlva Ian végzett a takarítással, én meg majdnem végeztem a palacsintákkal. Megint mögém lépett, de ezúttal nem ijesztett meg annyira, mint a legelső alkalommal.

-   Mi lenne, ha…- nem ijesztgetnél állandóan? Akartam kérdezni, de mikor a nyakamba puszilt, a torkomra fagyasztott minden szót. Megfordultam tágra nyílt szemekkel, és láttam, hogy szórakoztatja a reakcióm. Pár kérdésem megválaszolta ez a tette, de rengeteg megválaszolatlanul keringett a fejemben.

Ian ekkor közelebb húzott magához a derekamnál fogva, és a szemembe nézett. Egyik kezét az arcomra tette, másikat a derekamon hagyta. Arca közeledett az enyémhez, és végig a szemembe nézett. Én becsuktam a szemem, és mély levegőt vettem. Vártam a csókjára, de mikor beszívtam a levegőt, oda nem illő szagot éreztem. Szemem kipattant, és gyorsan odafordultam a tűzhelyhez, hogy még az előtt meg tudjam menteni a palacsintákat, mielőtt szénné égnek. Végül az utolsó adagot is föltettem sülni.

Tönkre tettem a pillanatot, ezt tudtam, de lelkem mélyén örültem, hogy így alakult a dolog. Nem akarok ebbe belegabalyodni. Nem tudom, hogy hogyan érzek Ian iránt, és nem akartam az ő érzelmeivel játszani. Tudtam, hogy beszélnem kell majd vele erről, de még nem álltam rá készen.

Mikor mindegyik palacsinta elkészült, megterítettünk, és nekiálltunk a reggelinek.

-   Jó reggelt!- köszönt Ana.

-   Szia hugi. Csak nem a kajára ébredtél fel? – heccelte Ian.

-   De! olyan jó illata van.- mondta barátnőm, és ezt alátámasztva még a gyomra is megkordult.

-   Hozz egy tányért, és gyere enni!- mondtam neki. Mikor leült mellém, és beleharapott első palacsintájába, rám nézett, majd Ianra, majd megint rám, és elidőzött rajtam a tekintete.

-   Lemaradtam valamiről?- kérdezte összevont tekintettel.

-   Nem.- vágtuk rá Iannal.

-   Hmm, csak mert mind a ketten tele vagytok tésztával, és Kay, az a póló nem Iané?- kérdezte. Lenéztem a pólómra, amit Ian adott kölcsön, hogy le tudjam cserélni a koszosat.

-   De. Volt egy kis… baleset. Ian rám ijesztett, és minden tésztás lett. Szó szerint. Ian adott egy tiszta pólót, és a hajunkat még nem tudtuk megmosni.- magyarázkodtam.

-   Aha, vágom…- mondta Ana, és a palacsintáknak szentelte a figyelmét.

   Miután mindenki végzett a reggelivel, Ana és én elvonultunk a szobájába, hogy beszélgessünk, míg Ian a nappaliban TV-zett. Ana mesélt egy fiúról, akivel barátok, de ő többnek érzi a dolgot. Kikérdezte a véleményem, és én csak annyit tudtam mondani, hogy ha eljön az ideje, valamelyikük lépni fog. A szerelem mindig akkor talál meg, amikor nem számítasz rá.

   Hétfőn minden átlagos volt, kivéve persze, hogy Jessie-vel kerültük egymást. Pár hajrá lány belém kötött, és észrevettem, hogy Alexis - akivel megcsalt Jessie- kézenfogva jár Jessie-vel.

-   Hú, ez gyors volt…- mondta Ian mellettem, mikor egyik szünetben épp előttem falták egymást.

-   Nekem mondod?- fordultam oda hozzá.

-   Kay!- kiáltotta Ana a folyosó másik végéből, és rohant felénk- már amennyire a tömeg engedte. –Kay! Nem fogod elhinni, hogy mi történt. – kapkodta a levegőt, mikor odaért hozzánk. – Szia Ian! –tette hozzá.

-   Mi történt, Ana?- kérdeztem.

-   Steven megkérdezte, hogy vele ebédelnék-e!- ugrált örömében.

-   Nahát! Az szuper!- vigyorogtam.- Mégis bevált, amit mondtam…- kacsintottam rá.

-   Igen! Jajj Kay, olyan boldog vagyok!- mondta.

-   Elhiszem!- öleltem meg.- Csak nyugi, és kellemes időtöltést.- mondtam neki, és még egyszer megöleltem.

-   Köszi.- mondta, majd elsietett az órájára.

-   Hát, úgy látszik, hogy egyedül eszek.- fordultam Ianhoz. Általában hétfőnként a focicsapattal eszik.

-   Ugyan, ne butáskodj. Veled leszek. Persze, csak ha akarod.- mondta mélyen a szemembe nézve. Volt egy olyan érzésem, hogy rejtett értelmezése is van a mondatnak, csak nem tudtam, hogy mi…

-   Jó lenne.- mondtam végül.- Na és a csapat?- tértem észhez.

-   Egy napot kibírnak nélkülem.- mosolygott rám.

-   Rendben, akkor ott látlak.- villantottam rá egy mosolyt, és siettem az órámra. Teljesen megfelejtkezve Jessie-ről.

   Mikor odaértem az ebédlőbe, kerestem Iant, de ő hamarabb megtalált, és integetett, hogy észrevegyem. Már a sorban állt, és majdnem ő következett, mikor odaértem hozzá.

   Miután megvettük az ebédünket, leültünk szokásos helyünkre.

-   Nézd, ott van Steve meg Ana.- néztem a turbékoló gerlepár felé.- Fogadjunk, hogy még a héten összejönnek!- nyújtottam ki a kezem az asztal felett. Ian méregetett egy picit, majd a gerlepárra pillantott.

-   Fogadjunk, hogy még ma.- mondta nekem.

-   Ha nyerek, akkor… hmm…- itt megálltam, hogy összeszedjem a gondolataimat.- el kell mondanod a legnagyobb titkod, amit senkinek nem akartál elmondani.

-   Hmm… Ok.- mondta.- Ha én nyerek, a te legtitkosabb titkod.

-   Legyen!- válaszoltam, mire kezembe tette az övét.- Akkor én arra fogadok, hogy egy héten belül összejönnek.

-   Én pedig arra, hogy még ma.

   Suli után a parkolóban beugrottam Ana mellé, a kocsiba. Ian már indította is az autót.

-   Na, mi volt ma? Milyen volt?- kérdeztem barátnőm.

-   Nagyon jó volt. Közelebb kerültünk egymáshoz, és megfogta a kezem. Mikor órára kellett mennem, adott egy puszit az arcomra.- mondta Ana lelkesen.

-   Szóval, akkor most jártok?- kérdeztem izgatottan.

-   Nem.- mondta kissé letörten.- De szerintem hamarosan fogunk.

   Amint ezt kimondta, fölpillantottam a visszapillantó tükörbe, és láttam, ahogy Ian a szemeit forgatja, majd rám néz. Kinyújtottam rá a nyelvem, és eltátogtam, hogy „nyertem”.

   Másnap Ana ismét Stevennel ebédelt, és fél óra múlva kaptam tőle egy SMS-t, melyben ez állt:
„MEGCSÓKOLT!!!”

   Miután ezt megmutattam Iannak, hivatalosan is kijelenthettem, hogy én nyertem.

-   Gyere, menjünk el sétálni.- mondta.

-   Rendben.- egyeztem bele, és már alig vártam, hogy elmondja a legtitkosabb titkát.

   Már sétáltunk egy ideje, amikor fölsóhajtott.

-   Nem úszom meg, igaz?- nézett rám.

-   Nem.- mosolyogtam rá. Még hogy megúszni?!

-   Hát, jó, de ne nevess ki.

-   Nem ígérhetek semmit.

-   Nem segítesz…

-   Nem állt szándékomban…- néztem rá angyali mosollyal.

-   Amikor gyerekek voltunk, Ana sokszor játszott velem szépítős játékokat, mikor te nem voltál ott. Volt mikor hajgumikat aggatott a hajamba, volt, mikor azzal a szörnyű testfestékkel festett ki.

-   Csak ennyi?- kérdeztem. Eszem ágában sem volt elmondani neki, hogy ezt már régen tudtam.

-   Igen.- mondta.

-   Hát, ez nem sok…- egy kicsit csalódott voltam.

Csalódottságomat észrevette, és közelebb lépett. Mind két kezét az arcomra tette, és tudtam, hogy ma meg fog csókolni. Semmi sem zavarhatott meg minket. Arca egyre közeledett, és ajkait finoman az enyémekre nyomta. Egy pillanatra lesokkolt a csók. Sosem gondoltam volna, hogy Ő meg én valaha is csókolózni fogunk, de jó volt. Visszacsókoltam. Ujjaim a hajába szántottak, úgy húztam magamhoz közelebb. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak rá.

   Hirtelen az agyamba villant egy kép. Jessie. Megszakítottam a csókunk, és elléptem Iantól.

-   Kay…- szólított meg rekedten, majd megköszörülte a torkát.- Mi történt? Én azt hittem… Bocsáss meg, nem lett volna szabad… kérlek ne haragudj…- mondta, de én a felét sem értettem annak, amit mond. Rohantam vissza az iskolába. Egy félreeső helyre, ahol mindent átgondolhatok.

Az biztos, hogy még mindig vannak érzelmeim Jessie iránt… Hát hogyne lennének?! Nincs egy hete, hogy szakítottunk! Nem lehetek Iannal, csak hogy elfelejtsem Jessie-t. Ezt vele is közölnöm kell. De az a csók… Biztos csak azért volt ilyen jó, mert reménytelenül szeretném, ha valaki szeretne- győzködtem magam.- Viszont, amíg nem vagyok túl Jessie-n, senkit sem tehetek ki a szeszélyeimnek. Főleg Iant nem.- határoztam el, és föltöröltem a könnyeim.