8. fejezet

 8. Igen

Noah zavarodottan nézett rám és Alekra, miután végeztünk az edzéssel.

-  Szóval akkor ti most… jártok?- kérdezte.

Alekkal egyszerre vágtuk rá a választ, csak mást mondtunk. Alek azt mondta, hogy „Igen” én „Nem”-mel válaszoltam, majd ismét egyszerre változtattuk meg a válaszunk, amin mindannyian elnevettük magunkat.

-  Minden csak rajta múlik.- mutatott rám Alek.

-  Aha, vágom.- mondta bátyám egy mosoly kíséretében.- Most mondjam, hogy ha egy ujjal is bántod, akkor kiheréllek?- nevette el magát Noah.

-  Ugyan, simán levernélek.- mondta Alek.- És amúgy sem fordulna olyan elő.- mosolygott rám.

-  El akarsz jönni hozzánk?- kérdeztem hirtelen ötlettől vezérelve.

-  Még szép.- vágta rá gondolkodás nélkül.

-  Csak majd meg kell várnod, bűzlök.- nevettem el magam kínosan.

-  Hmmm.- csak ennyi volt a reakciója, de szerencsére Noah ezt nem hallotta, mert nevetett.

-  Hugi nyugi, velem él egy szobában, nem hiszem, hogy az én bűzeimet le tudnád körözni.- hahotázott tovább, és immár mi is nevettünk.

Hamar hazaértünk, és én már spuriztam is a fürdőszobába, Aleket Noah-val hagyva. Pár perc alatt letusoltam, és újra tisztán érezve magam jöttem ki a fürdőből kényelmes melegítőben és egy kényelmes pamut pólóban. Nem akartam kiöltözni. Itthon voltam.

Mikor leértem, boldogan nyugtáztam, hogy a fiúk jól elvannak. Éppen x-boxoztak. Valami lövöldözős játékkal játszottak. Fiúk… sosem nőnek fel.

-  Készen vagyok.- jelentettem be, mire Alek megfordult, és otthagyta a játékot.

-  Öcsém, nemár! Ne hagyj itt!- mondta Noah a játékba merülve.

-  Majd Kay beszáll, míg én is letusolok… ha nem baj…- mondta.

-  Nem, nyugodtan menj, addig átveszem majd a helyed.- mosolyogtam rá, és megcsókoltam. Gyorsan hoztam neki egy törölközőt, és megmutattam, hogy hol a fürdőszoba. Indultam volna vissza a nappaliba, de úgy döntöttem, hogy még jár nekem egy csók. Megfordultam, és magamhoz húztam Aleket.

-  Nagyon ügyes voltál ma.- dicsért meg.- De azért a csalásért még számolunk.- mormolta, és megcsókolt, miközben egyik keze nyakamtól levándorolt a derekamig. Megborzongtam a kellemes érzés miatt.

-  Mennem kéne, mielőtt Noah hisztizni kezd…- motyogtam.

-  Vagy akár csatlakozhatnál hozzám…- mondta Alek egy hatalmas mosollyal. Vacilláltam egy pillanatra, mire kitört belőle a nevetés.- Örülök, hogy ilyen hatással vagyok rád.- mondta, majd közelebb húzott magához, és megmarkolta a fenekem. Vigyorogva vált el ajkaimtól, és beljebb ment a fürdőszobába. Nem zavartatta magát a nyitott ajtó, és én miattam, levette a felsőjét, hogy lássam gyönyörű izmait. Komolyan mondom filmbe illő testtel rendelkezett. Mint valami szupersztár, de mégis a lénye fogott meg. Ajkamba haraptam a látványtól, és erőt véve magamon becsuktam az ajtót, mire megint lágy nevetését hallottam a fürdőből kiszűrődni.

Visszamentem Noah-hoz, aki csak rám nézett, és nyújtotta a kontrollert.

-  Már azt hittem, hogy magával ragadott. – mondta, miközben lövöldözött.

-  Jelentem ellenálltam a kísértésnek.- mondtam neki mosolyogva.

Alekra gondoltam, miközben játszottunk, még mindig bennem égett a felsőteste látványa, és ez elvette az eszem. Noah-nak percenként kellett rám szólnia, hogy figyeljek már oda, és ne őt lőjem le, hanem az ellenséget. Szabadkoztam, hogy ez nem nekem való, holott, ha csak egy picit is odafigyeltem volna, simán ment volna. De nem akartam.

Két erős kar ölelt magához hátulról, és tulajdonosuk a nyakamba puszilt, mibe beleremegett a gyomrom. Noah és én ültünk a földön a nagy TV előtt, egy-egy párnán. Alek leült mögém, és az ölébe húzott. Boldogan adtam át neki a kontrollert, és dőltem mellkasához. Két karját körülöttem vetette át, és előttem fogta a kis kütyüt, úgy játszott.

       Sokszor belepusziltam a nyakába, és olykor nála is olyan reakciót vettem észre, mint magamnál. Néha kicsit beleborzongott, volt, mikor kirázta a hideg, és vigyorgott, mint a tejbe tök. Boldog voltam, hogy ilyen kellemesen telik a délutánom, és két olyan férfival vagyok, akik boldoggá tesznek.

       Alek sajnos nem maradhatott sokáig, mert még volt valami dolga. Kikísértem, és elbúcsúztam tőle.

-  Pénteken is lesz edzés, jössz?- kérdezte.

-  Ki nem hagynám. Megint elverlek.- mosolyogtam rá, mint egy kisangyal.

-  Bébi, csak szeretnéd.- mondta, és a hajamba túrt.

-  Gondolkoztam rajtunk.- mondtam. – Mikor Noah megkérdezte, hogy együtt vagyunk-e…

-  És mire jutottál?- kérdezte felcsillanó tekintettel.

-  Hogy, ha legközelebb kérdezik, már nyugodtan válaszolhatunk igennel.- mondtam neki.

-  Oh, ha tudnád, hogy mos mennyire boldoggá tettél. –mondta, és magához húzott. Forró csókokkal árasztotta el kulcscsontomtól az államig a testem, majd egy heves csókkal búcsúzott. – Akkor pénteken látlak!- mondta, és még egy csók után útjára indult.

    Mosolyogva mentem be a házba.

Alek és Kay 

7. fejezet

 7.  Birkózás

Csak nézett rám kemény arccal és tekintettel.

Mit keres itt? Hozzám jött? Beszélni akar?- tettem fel magamnak a kérdéseket, de már nem tudtam megválaszolni, ugyanis Ian megfordult, és elindult abba az irányba, ahonnan jött.

-  Ian! Várj!- kiáltottam utána, mire megállt, és lassan megfordult. Közönyösen nézett rám, és mire odaértem hozzá, láttam egy kis megvetést a szemeiben. – Mit keresel itt?- kérdeztem tőle indulatosan. Ő csak ne vessen meg engem!

-  Beszélni akartam veled, de úgy láttam, jobb társaságod akadt.- mondta ő is indulatosan, ami felnyomta bennem a pumpát.

-  És miről akartál velem beszélni? Hogy mennyire megalázó volt, hogy egy hónap sem kellett, máris másnak csapod a szelet? Még csak nem is szóltál, hogy van valaki más. Úgy ért, mint a hideg víz!- ekkor már kiabáltam vele.

-  Nem.- mondta egy kicsit megszeppenve. – Rólunk akartam veled beszélni…- nyögte végre ki.- El akartam mondani, hogy még mindig ugyanazt érzem irántad, erre itt enyelegsz egy olyan sráccal, akit még csak nem is ismersz? Hányszor találkoztatok? Hm? Úgy nézel ki, mint aki… Nem is tudom. Honnan szedted ezt a ruhát?!

-  Semmi közöd nincs hozzá. Te éled a saját életed, hagyd, hogy én is ezt tegyem!- üvöltöttem a képébe. – Hogy mersz itt vádaskodni, mikor te sem vagy különb? Ma, mikor beszélni akartam veled, az még hagyján, hogy a képem előtt smároltatok, mikor tudod, hogy jelentesz számomra valamit, de még csak nem is szóltál neki, hogy maradnál öt percig beszélni. A ruhámmal meg semmi baj sincs!- mondtam, de azért a kardigánt jobban összehúztam magam előtt.

-  Ha jelentek számodra valamit, miért találtalak más karjaiban? És ez a ruha nagyon is rossz! Túl sokat mutat! Anyádék hogy engedtek ki ebben a szerelésben?!- kérdezte.

-   Mert a te karjaid már foglaltak!- mondtam neki.- Ne várd el, hogy csak, mert érzek irántad valamit, megáll az életem! Nem akarok folyton utánad sírni.- bukott ki belőlem.

-  Utánam sírni?- kérdezte összezavarodva.

-  Visszatérve, nem tudsz rólunk beszélni. Nincs olyan, hogy mi.- mondtam neki zokogva.- Nem is volt. – suttogtam, és haza szaladtam. Arcomon patakokban folytak a könnyek, fekete csíkokat húzva maguk után. Bevágtam az ajtót úgy, hogy még a falak is beleremegtek, és fölszaladtam az emeletre.

Másnap alig tudtam kikelni az ágyból. Csak feküdni akartam. Nem akartam Iannal találkozni. Főleg nem úgy, hogy óráink is vannak együtt.

Tekintetem a tegnapi csokrokra révedt, és Alek jutott eszembe, és ez adott erőt, hogy kikeljek az ágyamból. Nem akartam Ianre gondolni. Nem akartam szomorkodni miatta. Csak Alekre akartam gondolni, és örülni.

Lassan felöltöztem, és elkészültem, hogy suliba mehessek.

Lassan teltek az órák, de mikor ebédkor Anának meséltem a randiról, láttam Ian tekintetét, ahogy megkeményedik, és mereven ül. A lányok olvadoztak, hogy milyen úriember.

-  Kay, hidd el, nála keresve sem tudnál jobbat magadnak találni.- mondta Ash.

-  Igen Ash, egyet értek.- mondtam, de közben Ian szemeibe néztem. – bocsássatok meg, de most mennem kell.- mondtam a beszámoló végén, és elmentem a tanterembe. Még volt vagy húsz perc az ebédből, de nem tudtam Ian társaságában tovább lenni. Megcsináltam a spanyol házit, tökéletesítgettem, majd mikor már nem volt mi csinálnom, elővettem a tartalék könyvet a táskámból, és olvasni kezdtem. Elmélyülten olvastam, és ijedten rezzentem össze a csengő hangjára. Már csak ezt az órát kell túlélnem, és mehetek haza.- gondoltam.

Mikor Ian bejött a terembe, vacillálva ült le mellém. Arrébb vettem a táskámat, amit direkt a helyére raktam jelezve, hogy nem akarom, hogy mellém üljön, de nem vette figyelembe.

-  Kay… - mondta felém fordulva, de nem törődtem vele. – Beszéljük meg.- kérlelt, de nem akartam vele beszélni. Eleget beszéltünk tegnap.

Az óra lassan telt, mintha évekig tartott volna, és éreztem magamon Ian tekintetét. Egyszer sem néztem rá, és ignoráltam, amire nagyon büszke voltam, hiszen nehéz volt megállni. Mikor kicsöngettek, nagyot lélegeztem, és kisiettem az ajtón. Alig vártam, hogy hazaérhessek, és rávethessem magam a csokis dobozos jégkrémnek.

Mikor hazaértem, úgy tettem, ahogy elterveztem. Szobámban ettem a jégkrémet, és zenét hallgattam. Már a sokadik kanállal ettem, mikor megfájdult a fejem.

-  Aaaaah, agyfagyáás!- nyöszörögtem, de ez nem vette el a kedvem. Továbbra is majszoltam a hűvös boldogságot.

Noah jött be a szobámba, és értetlenül nézett rám, amit én viszonoztam. Egyszerre szólaltunk meg, így nem értettük, hogy a másikunk mit mond.

-  Mit szeretnél?- kérdeztem tőle.

-  Miért zabálsz jégkrémet? Így jössz edzeni?- kérdezte ruhámra mutatva.

-  Ó, basszus elfelejtettem…- mondtam miközben nagyot sóhajtottam. – Muszáj mennem?- néztem rá nagy szemekkel.

-  Igen. Megegeztünk. – mosolygott rám, és belemártotta az ujját a már olvadozó jégkrémbe. – Hmm, fincsi. Na, készülődj, tíz perc, és indulunk.- parancsolt rám.

Nagyot sóhajtva összeszedtem magam, és felhúztam valami kényelmes edző cuccot. Lementem a lépcsőn, és felvettem a sportcipőm. Tükör elé álltam, és összefogtam a hajam, amennyire bírtam.

-  Indulhatunk?- kérdezte Noah.

-  Igen.- mondtam egy nagy sóhaj mellett.

Mikor odaértünk, láttam, ahogy a fiúk birkóznak, és eléggé kegyetlennek nézett ki, pedig csak gyakoroltak. Egymással szemben kezdték görnyedt háttal, behajlított lábakkal, és mikor megkapták a jelet, próbálták vállra fektetni a másikat. Egyik ilyen kezdésnél az egyik srác, aki nagyon ismerős volt nekem, megfogta ellenfele lábát, és egy határozott mozdulattal kirántotta alóla azt. Szegény srác nagyot huppant a szőnyegen, és a másik fölé kerülve fogta le, és a vállát a szőnyegnek nyomta. Látszott rajta, hogy nagyon ügyes, már csak a testtartásán is, ahogy mozgott, mint egy párduc. Okosan, és megfontoltan cselekedett, de mégis, mintha ösztönösen csinálta volna. Mikor leszámolták az öt másodpercet, felkelt ellenfeléről, és kezet rázott vele. Mikor megfordult, és láttam az arcát, úgy csapott meg a felismerés, mint a villám. Alek volt az. Ő is meglátott engem, és mosolyogva jött oda hozzánk.

-  Sziasztok.- köszönt vidáman.

-  Szeva’ Haver!- köszöntötte Noah, én meg csak egy „Szia”-t rebegtem el. Nagyon meglepődtem, hogy itt van, és hogy látni fogja a bénázásaimat… - Elhoztam Kay-t, hogy tanuljon egy kicsit.- vigyorgott bátyám, mire olyan vörös lettem, mint egy paradicsom.

-  És kitől fog tanulni?- kérdezte bátyámat heccelve. – Te csak elrontanád azt, amit tud.- kacagott Alek.

-  Haveer, rossz emberrel kezdtél ki.- mondta Noah önelégülten, majd a szivacs felé intve fejével kihívta Alekot.- Amelyikünk nyer, az tanítja.- mondta.

-  Héhéhé! Ebbe nekem nincs is beleszólásom?- vágtam közbe.

-  Nincs!- vágták rá mindketten, majd kezdetét vette a küzdelem.

Izgatottan néztem, ahogy küzdenek, mert nagyon kiegyensúlyozott volt a küzdelem. A fiúk a teremből mind köréjük gyűltek, és mind másnak szurkolt. Még fogadtak is. Sokáig tartott, amíg birkóztak, de végül Noah került a földre. Szívem nagyot dobbant, hogy most mi lesz. Hogy fog Alek engem tanítani? És egy kicsit kínosan éreztem magam. Alek csillogó tekintettel nézett rám, és éreztem, hogy ha nem motiválta volna, hogy ő akar engem tanítani, még mindig a szőnyegen birkózna.

Testvérem szitkozódva kelt fel a szőnyegről, és hajtotta el a már pénzt cserélő fiúkat.

-  Hát úgy látszik, hogy Alek fog tanítani…- mondta testvérem. Még csak nem is bántotta a dolog… Na jó, ez így nem igaz. Eléggé zavarta, hogy nem sikerült megvernie Alekot, de az nem zavarta, hogy nem ő fog engem tanítani.

-  Készen állsz? –kérdezte Alek, mikor odaért mellém.

-  Nem is tudom… mintha fájna egy kicsit a térdem…- mondtam, és odakaptam, mintha tényleg fájna. A hatás kedvéért még sántítottam is.

-  Kay, mind a ketten tudjuk, hogy semmi bajod sincs.- mormolta a fülembe. Meleg lehelete csiklandozta a nyakam, amitől libabőrös lettem.

-  De… én még az alapokat sem tudom… és… - hordtam össze minden hülyeséget.

Alek megfogta a kezem, és egy elhagyatottabb szőnyeg felé indultunk. Lerakta a cuccait, és magyarázni kezdett. Próbáltam figyelni mindenre, amit mondott, de nem nagyon értettem.

-  Várj… Gyakorlatban könnyebb magyarázni…- mondta. – Megállsz velem szemben, behajlítod a térded, és a hátad is, hogy készülhess rá, ha ki akarnám rántani a lábad.- magyarázott, miközben bemutatta a helyes állást. – Nagyobb terpeszben állj, mert így könnyen ki lehet mozdítani az egyensúlyodból. Így jó. – mondta elismerően. – mikor meghallod a jelzést, akkor vagy támadsz, vagy védekezel. Most védekezz. Megindulok feléd, és próbáld meg kivédeni, amit csinálni akarok.- mondta, és egy pillanat múlva már támadott is. Lassított a tempóján, éreztem, hogy simán a földön köthetnénk ki másodpercek alatt, de tényleg tanított, és boldog voltam, hogy teljesíteni tudtam, amiket mondott. Dicsérgetett közben, amitől csak még jobban hízott a májam.

-  Ügyes vagy.- dicsért meg. – Most próbálj meg úgy kivédeni, hogy nem mondom, hogy mit csinálj.- mondta mosolyogva.

-  Rendben.- mondtam egy kicsit aggódva.

Belekezdtünk, és próbáltam mindenre emlékezni, amit mondott. Elég sokáig húztam, és volt egy olyan érzésem, hogy most is, mint az előbb Noah és Alek meccsénél, figyelnek minket. Ez egy pillanatra elterelte a figyelmem, és csak arra eszméltem fel, hogy kicsúszik a talpam alól a talaj, és hanyatt vágódtam. Nem éreztem különösebb fájdalmat, de a levegőben eltöltött időből kiindulva, nagyot zuhanhattam. A fiúk egy emberként szisszentek fel. Alek pedig már rajtam is volt, vállaimat a szőnyeghez nyomva. A fiúk üdvrivalgásban törtek ki, ami miatt ismét elpirultam, Alek meg csak mosolyogva kacsintott rám.

Hamar fölkelt rólam, és felsegített. Elküldte a fiúkat, hogy inkább ők is gyakoroljanak, és tovább magyarázott. Most éppen azt magyarázta, hogy hogy lehet a földön helyet cserélni.

-  Csak ki kell billentened az ellenfeled az egyensúlyából, és fordítasz is rajta egyet.- magyarázta, de mikor gyakorlatban próbáltuk, nem volt olyan könnyű. Eleinte még hagyta, hogy megfordítsam a helyzetet, de mindig gyorsan fordított a kockán, és egyre nehezebben ment megint magam alá gyűrnöm. Próbáltam koncentrálni arra, amit mond, és úgy cselekedni. Mikor már a vége felé járhatott az idő, élesen játszottunk egy meccset.

Magabiztosabbnak éreztem magam, mint az elején, és tovább bírtam annak ellenére, hogy már eléggé el voltam fáradva. Megint éreztem, hogy figyelnek minket, és szurkoltak nekem.

-  Gyerünk kiscsaj, megy ez, verd már meg, hogy ezzel cukkolhassuk…- hallottam a tömegből.

Percekig birkóztunk, mikor megint a földön kötöttem ki. Kattogott az agyam, hogy hogyan billentsem ki az egyensúlyából, de sehogy sem sikerült. Végül egy szabálytalan módszert alkalmaztam. Közelebb húztam magamhoz azt a gyönyörű fejét, mintha meg akarnám csókolni. Készségesen hajolt közelebb hozzám, hogy ajkaink egymásra találjanak, de ekkor fordítottam a helyzeten, és én kerültem fölé.

A fiúk kiabáltak, nevettek, és gratuláltak, majd egyszerre kántálták, hogy „Menjetek szobára!”. Én ismét vörös fejjel néztem Alekra, aki csak annyit mondott:

- Boszorka!- majd magához húzott egy csókra. 

Kay ruhája.

Kay edzős ruhája.

6. fejezet

 6.  Randi

Alek csak nézett rám azokkal a gyönyörű kék szemeivel. Nem tudtam, hogy mit mondhatnék, hiszen még alig ismerem…

-   Alek, nézd… - kezdtem bele a mondandómba, és eltoltam egy kicsit a fejét, hogy bele tudjak nézni azokba a szép szemekbe. – Még alig ismerlek… Talán, ha randiznánk, és jobban megismernénk egymást, akkor tudnék válaszolni…- mondtam neki.

-   Hát… Jó.- mondta. – Akkor, hétfő délután eljössz velem vacsizni?- kérdezte pimasz mosollyal.

-   Szívesen!- vágtam rá, és magamhoz húztam még egy csókra.

-   Khmm… Azt hiszem, hogy lassan indulnunk kéne…- mondta, miközben levegőért kapkodott.

-   Hát jó.- sóhajtottam, és leugrottam a kocsi motorháztetejéről.

-   Azért annyira nem kell sietni…- nevetett Alek, mire én csak a nyelvemet nyújtottam.

Mire hazaértem, már mindenki aludt, és én is elég fáradt voltam. Gyorsan ledobtam a cipőmet, aztán felszaladtam a lépcsőn, egyenesen a fürdőszobába. Pár perc alatt elintéztem mindent, és boldogan indultam meg a szobám felé. Meglepetésemre Noah már az ágyamon feküdt, és aludt. Gondolom a koncertről akart kérdezni, csak elaludt.

Olyan fáradt voltam, hogy nem is törődtem azzal, hogy bátyám több mint a fele ágyat elfoglalja. Csak bemásztam mellé, és rövidesen elnyomott az álom.

Reggel arra ébredtem, hogy bátyám fordul egyet, és lelök az ágyról. Meglepetésemben sikkantottam egyet, és megmarkoltam a takarót, miközben zuhantam. Nagy puffanással értem földet, és nyöszörögve tápászkodtam fel. Noah az egész attrakciót átaludta. Mérgesen hozzávágtam a takarót, mire egy kicsit magához tért.

-Kay? Mit keresel te… a szobádban? Mit keresek én itt?- kérdezte álomkórósan.

- Tegnap este elaludtál itt… nem akartalak áttessékelni a szobádba, így csak bebújtam melléd, de ma reggel arra ébredtem, hogy lelöksz!- panaszoltam neki.

- Ugyan, túlélted, nem?- kérdezte nevetve, amiért én egy szúrós pillantással ajándékoztam. – Milyen volt az estéd?- kérdezte.

- Jó. Nagyon jó volt a koncert!- mondtam lelkesen.

- Jól van akkor.- mondta, és visszadőlt az ágyamba.

- Héé, menj át a saját szobádba!- mondtam, és kilökdöstem az ágyból.

Ebéd után fölhívtam Anát, hogy elújságoljam neki a tegnap estét. Izgatottan hallgatta a híreket. Fél óra telefonálás után letettük.

A nap hátralévő része átlagosan telt, tanultam, és készültem a hétfőre. Gyorsan végeztem a tanulással, mivel nem volt sok házi - szerencsére. Unottan ültem le a tv-m elé. Nem tudtam, hogy mivel üthetném el az időt.

Ágyamon ülve kapcsolgattam a csatornákat, amikor testvérem berobbant a szobámba. Ijedtemben még a távirányító is kiesett a kezemből.

-  Bakker Noah, a szívbajt hozod rám!- mondtam neki.

-  Bocsi hugi, de megtaláltam!

-  Várj, elvesztettem a fonalat. Mit találtál meg?- kérdeztem tőle összezavarodva.

-  Ezt!- húzott elő egy DVD-t a háta mögül.

-  Ez az, amire gondolok?- kérdeztem reménykedve, miközben közelebb kúsztam hozzá az ágyon.

-  Az bizony.- mondta önelégült mosollyal.

-  DRÁÁGASZÁÁGOM!- mondtam suttogva, mikor megkaparintottam. A Gyűrűk Ura DVD volt, amit már vagy ezerszer láttunk bátyámmal. Ezen megnyilvánulásomon Noah jót nevetett, de hamar ki is kapta a kezemből a tokot, és összegörnyedve elbotorkált a DVD lejátszóhoz, és betette a filmet. Gyorsan leszaladtam, és pattogtattam kukoricát, és mire visszaértem, kezdődött is a film. Ez volt az egyik kedvenc filmünk.

Másnap reggel kipattantam az ágyból, és jókedvűen készülődtem a suliba. Már alig vártam, hogy találkozzak Alekkal. Nem beszéltük meg, hogy merre megyünk, vagy hogy mikor… Vártam az üzenetére.

Hamar elkészültem, és mikor kiléptem az ajtón, egy virágcsokrot találtam magam előtt. kíváncsian vettem fel a földről a gyönyörű csokrot, és beleszagoltam. Isteni illata volt. Észrevettem egy kártyát a virágok között, amit óvatosan kivettem, és elolvastam.

Már alig várom, hogy találkozzunk… Hétre jövök érted.

                                                                      Alek

Amint elolvastam a kis kártyát, gyorsan körbenéztem, hátha még a közelben van, de nem láttam. Beszaladtam a házba, és kerestem egy vázát. Beletettem a virágot a vázába, majd az asztalomra tettem, és hatalmas mosollyal az arcomon indultam útnak.

Amint leparkoltam, már kopogtak az ablakon, ami eléggé meglepett. Oldalra kaptam a fejem, és Anát láttam.

-  Gyere Babám, mesélj csak!- rángatott ki a kocsiból.

-  Ana,- szólítottam meg kedvesen legjobb barátnőm.- hiszen már mindent elmondtam…

-  Biztos, hogy nem hagytál ki semmit?- kérdezte elszontyolodva.

-  Nos… Lehet, hogy valami kimaradt…- mondtam neki elgondolkozva, direkt húzva az időt.

-  Naaa! Mondjad csak! Nehogy elhallgass előlem akármit is!- unszolt.

-  Hát jó… megbeszéltük, hogy ma találkozunk… és reggel mielőtt elindultam, az ajtó előtt egy csokor rózsa hevert.- meséltem mosolyogva, ahogy visszaemlékeztem a pár perccel korábban átélt emlékre.- Volt benne egy kis kártya, amiben az állt, hogy már várja az estét.- meséltem neki.

-  Awww…- olvadozott barátném.

-  Csak egy a gond… Még nem tudom, hogy mit vegyek fel az estére. Azt sem tudom, hogy hova megyünk… - mondtam neki rémülten.

-  Nyugi. Szerintem elvisz vacsorázni valami szép helyre… A rózsa komoly randiról árulkodik.- mondta barátnőm komolyan, de a szeme úgy csillogott, mint a gyémánt.- És én már tudom is, hogy hova megyünk ruhát venni neked.- ugrándozott.

-  Ana… Lődd le magad… Én nem akarok ruhát próbálni… Csupa időpocsékolás… Nincs semmi használható a ruhatáramban??- kérdeztem miközben az ajkam rágtam.

-  De. Használható van, csak nem tökéletes. Ma tökéletesen kell kinézned. És ha addig élek is, én megcsinálok mindent, amit tudok, hogy kihozzam belőled a maximumot. Még ha el kell rángatnom téged egy boltba is.- röhögött Ana.

-  Hosszú délután lesz…- morogtam. Kezdtem megszeretni az új külsőm, de Ana néha átlépte a határokat… Tudja nagyon jól, hogy utálok vásárolni, és a legutóbbi vásárlások miatt eléggé le is vagyok égve, de belementem, mert szépen akartam kinézni az első igazi randimon Alekkal.

-  Gyere, menjünk órára.- húzott maga után, de nekem megakadt a szemem Ian-en.

-  Várj egy picit. Nekem még van egy kis elintézni valóm…- mondtam neki, és elindultam Ian felé.

Ian látta, hogy közeledem, és mintha ideges lett volna. Egy pillanatra megtorpantam, de folytattam utamat felé. Már csak tíz méterre lehettem, mikor Ashlyn Ian előtt termett, és megcsókolta. a szívem összeszorult, és megtorpantam… megint. Mikor ajkaik elváltak, Ash duruzsolt valamit Ian fülébe, és elindult az iskola felé – barátját maga után húzva, aki zavarodottan nézett rám, de ment barátnője után. Ez még jobban fájt, mint a csók, amit szívem szerint kiégettem volna a fejemből.

Elfogadtam, hogy Ian mást szeret, nem azzal volt a gond… de nem akartam őket csókolózni látni, mert az még mindig fájt. Belegondolni, hogy ha nem lettem volna olyan hülye, akkor most én fognám a kezét, és csókolnám. Hogy nekem mondaná el, ami bántja…

Megráztam a fejem, hogy ezek a gondolatok eltűnjenek, és helyette Alekra gondoltam.

Az órák lassan teltek, és alig vártam, hogy kicsöngessenek az utolsóról. már csak percek voltak hátra, de óráknak hatottak. Iannal nem beszéltem, ebédkor inkább Anával és Stevennel beszéltem. Persze, ha Ash kérdezett valamit, válaszoltam, de nem volt kedvem jó pofizni. Attól, hogy elfogadtam, még nem kellett kedvelnem.

Gondolkozásomból a csengő hangja szakított ki, és én megkönnyebbülten indultam az autómhoz. Mikor odaértem, valami furcsát vettem észre - egy cetli volt az ablaktörlő alatt. Óvatosan kihúztam, nehogy elszakadjon, és olvasni kezdtem.

Mondtam már, hogy mióta elváltunk, csak rád gondolok? :)

                                                                                  Alek

Mosolyogtam, mint a tejbe tök, és szívemet melegség járta át. Egyre jobban vártam már azt a randit.

-  Khmm…- köszörülte meg valaki a hangját mögöttem, mire a másodperc tört része alatt megpördültem tengelyem körül. Kapkodtam a levegőt ijedtemben. Észre sem vettem, hogy Ana mögöttem áll.

-  Basszus! Ne ijesztgess!- mondtam neki, és próbáltam egy kicsit lenyugodni.- Majdnem szívinfarktusom lett!!

-  Bocs… Az meg mi?- kérdezte a kezemben tartott kis papírra mutatva.

-  Alek.- mondtam mosollyal az arcomon.

-  Egyre jobban kedvelem ezt a pasit.- mormolta barátnőm.

Beszálltunk az autóba, és a bevásárló központba mentünk. Vagy három butikban voltunk, mire megtaláltuk A Ruhát.

-  Ehhez mit szólsz?- kérdezte Ana, miközben egy gyönyörű mélykék, mélyen dekoltált, földig érő ruhát húzott elő.

-  Ez… ez gyönyörű… De nem gondolod, hogy túlzás? Nézd azt a dekoltázst…

-  Illik a szemedhez.- mondta terelésképp. - Próbáld fel. Még mindig mondhatsz rá nemet utána.- mondta, és már be is tuszkolt egy fülkébe, miközben a kezembe nyomta a ruhát.

Nagyot sóhajtottam, és felvettem a gyönyörű darabot. Lemondóan sóhajtottam párat közben. Túl mély a kivágása… És nem fog jól állni…- gondoltam, de mikor a tükörbe néztem, elállt a lélegzetem is.

-  Felvetted már?- érdeklődött Ana a túloldalról. Alig tudtam kinyögni valamit, de végül sikerült egy „Aha”-t mondanom. Ana elhúzta a függönyt, és ő is szótlan lett.

-  Ez… Ez…- makogtam össze-vissza.

-  Tökéletes.- mondta helyettem barátném.

-  Mintha rám öntötték volna.- mondtam.

-  Ez A Ruha.- mondta, és én egyet értettem.

Miután hazaértünk, megmostam a hajam, és Ana kisminkelt. A hajammal nem lehetett mit kezdeni, túl rövid volt, hogy valamit csinálhassak vele, így csak beszárítottuk. Felvettem a ruhát, és a különböző kiegészítőket. Izgatottan néztem az órára, ami 6:45-öt mutatott. A szívem a torkomban dobogott az izgalomtól.

Ana mosolyogva nézett rám.

-  Szép vagy. Mondtam, hogy tökéletes leszel.- mondta, és megölelt.

-  Köszönöm! Mindent. – hálálkodtam neki.

-  Ez csak természetes.- mosolygott rám.

Csengő hangja jelezte, hogy ideje indulnom. Izgatottan pattantam fel, és az ajtóhoz siettem. Még egyszer utoljára barátnőmre néztem, aki mindkét hüvelyk ujját a magasba emelte jelezve, hogy minden okés. Mosolyogva nyitottam ajtót.

-  Szia.- mondta Alek, akinél egy csokor virág volt. Ma már a második, de ha lehetséges, ez még szebb volt, mint a reggeli.

-  Szia.- mondtam elfúló hanggal. Nagyon jól nézett ki. Szép inget viselt, amire zakót húzott. A haja kócosan hatott, de látszott rajta, hogy gondja volt rá, hogy így hasson. Gyönyörű szemeivel engem nézett, és láttam benne minden érzelmet. Izgatottság, boldogság, vágy. Átnyújtotta a virágot, amit megköszöntem, és adott két puszit. Szívem szerint rávetettem volna magam, de emlékeztettem magam, hogy csak ismerkedünk, ami mosolyra késztetett. Gyorsan vázába tettem a virágot, és készen álltam az induláshoz.

-  Gyönyörű vagy.- mondta, és nagyot nyelt.

-  Köszönöm.- pirultam el. – Te sem panaszkodhatsz… Mármint, nagyon jól nézel ki.- makogtam lányos zavaromban, ami megnevettette. Lágyan nevetett, amitől csak még jobban tetszett.

Hamar odaértünk a gyönyörű és elegáns étterembe. Anának igaza volt. Jessie sosem hozott ilyen helyekre.

Alek kihúzta nekem a széket, majd ő is helyet foglalt. Tiszta úriember volt. Úgy éreztem magam, mint egy romantikus filmben a főszereplő. A vacsorát végig beszéltük, jobban megismerve a másikat. Miután végeztünk, fizetett. Kilenc körül járhatott az idő, és még nem akartam véget vetni ennek az estének.

-  Alek?- szólaltam meg, mikor kiértünk az étteremből.

-  Igen, Kay?- nézett rám csillogó szemekkel.

-  Lenne kedved sétálni velem?- kérdeztem bizonytalanul.

-  Hogy ne lenne!- mosolygott rám kivillantva tökéletes fogait.

Miközben sétáltunk, egyre több vicces történetet meséltünk egymásnak, és már a sokadik ilyen történetnél meg kellett állnom.

-  Várj, had kapjak egy kis levegőt. Már fáj a hasam is!- nevettem. Valahogy nem tudtam elhinni, amit mondott. – Meséld el, hogy hogy történt.- kértem.

-  Szóval, akkoriban nagyon odavoltam a szuperhősökért… hat lehettem… Minden Halloweenkor más-és más szuperhősnek öltöztem. így lehetett az, hogy mikor pókembernek öltöztem, annyira megtetszett, hogy másnap az iskolába menet a ruháim alatt a pókember jelmez lapult. próbáltam elrejteni a szüleim elől titokzatos életem, és lényem, de anya valahogy észrevette, ezzel aláásva a tervem, hogy én bizony megmentem a rászorulókat - a lányokat a fiúktól, akik hóval dobálták őket, ugyanis két nappal Halloween előtt esett a hó.- mesélte.

El tudtam őt képzelni a jelmezben, ahogy a lányokat védi, kis hős. Nevetve néztem rá. Annyira illett hozzá ez a történet. Illett a lényéhez.

Tízre értünk haza. Nagyon jól éreztem magam, és sok mindent megtudtam Alekről, ami nagyon tetszett. Tökéletes első randi volt. Az ajtóig kísért.

-  Köszönöm ezt az estét.- mondtam neki.- Nagyon jól éreztem magam.

-  Én is, örülök, hogy eljöttél velem.- mosolygott rám.

-  Sajnálom, hogy holnap suli…- húztam el a szám.- Még szívesen maradtam volna. Azt hiszem izomlázam lesz a hasamba. Miattad.- mosolyogtam rá, miközben mellkason böktem. Elkapta a kezem, és összekulcsoltuk ujjainkat.

-  Majd legközelebb bepótoljuk…- nézett rám mosolyogva.- Nem akarom, hogy holnap fáradt legyél a suliba… - nevetett.

-  Hát akkor jó éjt neked.- mondtam, miközben tekintetem az ajkaira tévedt.

-  Neked is.- formálta ajkaival, melyek egyre kívánatosabbak voltak. Elmosolyodott a reakcióm láttán. Nagyot nyeltem, miközben egyre közelített arcomhoz. Újra szemeibe néztem. Kezét arcomra simította, a másikkal meg közelebb húzott magához. Nem ellenkeztem, sőt. megragadtam ingjénél, és magamhoz rántottam. Forró csókot váltottunk. Derekamon lévő keze még közelebb húzott magához- ha ez lehetséges, és úgy csókolt tovább. Mélyen beszívtam kellemes illatát, és elszakadtam ajkaitól.

-  Mennem kéne…- pihegtem.

-  Igen, én is úgy gondolom… Szia…- mondta, majd még egy gyors csók után megfordult, hogy autójához induljon. Én mosolyogva néztem, majd szemem megakadt egy ismerős árnyon az utca másik oldalán. Ahogy Alek elhajtott az autóval, a kocsi fényei megvilágították az ismerős alakot, és döbbentem jöttem rá, hogy Ian áll velem szembe.

     Alig ismertem rá. Az arcán rengeteg érzelem futott át a másodperc tört része alatt. Döbbenet, harag, fájdalom... Majd egy kemény maszk mögé bújva nézett rám.

"A Ruha"

A kardigánja/bolerója hozzá. 

5. Fejezet

         5.  Koncert

   Az este hátralévő része nyugodtan telt. Ian is rendbe szedte magát. Sajnáltam szegényt, hiszen tudom, hogy milyen rossz, hogyha az ember félrenyel, de be kell, hogy valljam, hogy nagyon vicces volt. Az estének éjfél körül lett vége, mikor mindannyian hazamentünk. Noah-val beszélgetve, nevetgélve léptünk be a házba, és pár perc múlva hallottuk, ahogy anya lesiet a lépcsőn.

-    Gyerekek! Halkabban, ha lehet! Apátok és én már aludnánk.- dorgált meg minket kedvesen.

-   Persze anyu, halkabbak leszünk.- vágtuk rá Noah-val egyszerre, majd adtunk neki egy-egy puszit.

-   Jó éjszakát.- mondta anyu.

-   Nektek is.

Mindez után fölsétáltunk a szobánkba, és még beszélgettünk egy kicsit.

-   Hogy érezted magad?- kérdeztem bátyámtól.

-   Jól! És végre megvertük őket. – nevetett felszabadultan.

-   Igen, végre volt egy kis sikerélményem. - modtam én is mosolyogva.

-   Igen, Alek nagyon jó hatással volt rád.- kacsintott rám.

-   Ugyan! Csak megmutatta, hogy hogyan kell gurítani.- mondtam fülig pirulva.

-   Jajj hugi, te elpirultál!- hahotázott Noah.

-   Hagyj már.- mondtam neki, és belebokszoltam a vállába.

-   Most az egyszer…- mondta, miközben ásított egy hatalmasat. – Én megyek aludni, jó éjt, hugi. – köszönt el, és összeborzolta a hajam.

-   Neked is, te tökfilkó. - köszöntem el tőle én is.

Átöltöztem pizsibe, és írtam egy SMS-t Anának, aki szinte azonnal válaszolt.

„Kay! Láttad, hogy Ian milyen féltékeny volt Alekra??”

Elmosolyodtam, majd válaszoltam.

„Igen. Még van reményJ”

Miután elkültem az SMS-t, elmentem aludni.

Másnap arra ébredtem, hogy zúg valami. Kis időbe telt, mire rájöttem, hogy a telefonom rezeg.

Csukott szemmel próbáltam kitapogatni, hogy hol lehet. Nagy nehezen – végre! – megtaláltam, és úgy vettem fel, hogy meg sem néztem, hogy ki az, aki hívott.

-   Halló?- szóltam bele rekedten.

-   Szia Kay! Fölébresztettelek?- kérdezte egy ismerős hang, de olyan álmos voltam, hogy még jóformán a saját nevemet sem tudtam.

-   Neeem…- mondtam, egy ásítás közben. – Mit szeretnél, - ekkor ránéztem a képernyőre, és a szívem nagyot dobbant.- Ian?

-   Én csak… Áh, mindegy, hagyjuk. Aludj vissza!- mondta, és letette.

-   Mi van?! Ian? Ian!- mondtam az immár üres vonalnak. – Ezt nem hiszem el. – morogtam az orrom alatt. Mit akarhatott? Miért hívott fel hajnali négykor?- gondoltam. Feltornáztam magam ülő helyzetbe, és bepötyögtem a számát. A harmadik csörgésre felvette.

-   Kay, menj aludni. – mondta.- Nem volt fontos.- tette hozzá.

-   Ian, te nem szoktál este felhívni. Sőt, hogyha felhívsz, annak mindig van valami jelentősége, szóval fontos. És nem hinném, hogy pont most nem lenne, amikor hajnali négykor hívsz föl. Nem tudom, de hajnali négykor még sosem hívtál föl csak azért, mert „nem volt fontos”. Szóval akár el is mondhatnád.- mondtam neki határozottan.

-   Hoppá, valakinek eléggé felvágták a nyelvét.- mondta, és szinte láttam, hogy mosolyog.- Majd máskor elmondom…

-   Miért nem most?

-   Kérlek… Majd egyszer… Menj aludni, és felejtsd el, hogy hívtalak…- mondta fáradtan.

-   Rendben…- mondtam, majd elbúcsúztam tőle, és letettem a telefont. Ian ilyet még sosem csinált. Nem fogok találgatni, mert annak csak rossz vége lesz!- szóltam magamra, amikor már gyártottam volna a teóriákat.

Visszafeküdtem az ágyba, és próbáltam elaludni, de nem nagyon ment. Próbáltam nem arra gondolni, hogy mit akart Ian, de nem tudtam kiverni a fejemből. Körülnéztem a szobámban, és gondolkozóba estem. A szüleim alszanak; a bátyám alszik, csak én nem. Valamivel le kell vezetnem a feszültséget, így fogtam egy ceruzát, és egy lapot, majd el kezdtem rajzolni, miután betettem a fülhallgatóimat.

Anyu festő. Én meg örököltem a festői vénából. Imádtam rajzolni, ezért a falaim tele voltak aggatva az alkotásaimmal. Mindenki, aki meglátogatott, csak ámult és bámult… Csak én nem értettem, hogy miért. Vannak jó rajzaim, de nem nagy számok… Na, de mindegy. Az idő értékét vesztette számomra, mikor el kezdtem rajzolni. Csak rajzoltam, megállás nélkül.

Mikor elkészültem, egy kissé meglepődtem… A kép, amit rajzoltam két embert ábrázolt, de valahogy egybeolvasztva. Felismertem az arcban mind Iant és Aleket. Nagyon össze voltam zavarodva, de inkább úgy döntöttem, hogy elteszem a képet, és alszok… Kezdtem fáradt lenni, a rajzolás megint jó energia levezetésnek bizonyult. Gyorsan elpakoltam, és pár perccel az után, hogy befeküdtem az ágyba, már aludtam is.

Másnap reggel arra ébredtem, hogy fázok. El kezdtem tapogatni magam körül, hogy rátaláljak a takarómra, szerencsére pár másodperc múlva meg is találtam. Épp mikor magamra húztam volna, valaki kirántotta a kezemből. Dühösen pillantottam ki pilláim között, hogy lássam, ki szórakozik velem.

Noah vigyorgó képével találtam szembe magam.

-   Ébredj, Csipkerózsika, elmúlt 11 óra. –mondta, és túl széles volt a vigyor a fején.

-   Noaah! Hagyj már pihenni.- nyögtem ki a párnám alól, és összehúztam magam, amennyire csak tudtam, hogy ne fázzak annyira.

Ezzel csak annyit értem el, hogy bátyám kinevetett.

-   Aki este legény, legyen reggel is.- okoskodott.

-   Csakhogy én leány vagyok, okostódi.

-   No, akkor aki leány este legyen reggel is!- mondta, és lelocsolt.

Csurom vizesen kipattantam az ágyból, de már egy kicsit sem voltam álmos.

-   Noah. Te. Most. Halott. Vagy!- kiabáltam, és sikítva rávetettem magam. Bátyám nem erre a reakcióra számított, ezért csak nézett rám nagy, kerek szemekkel. Meg sem moccant egészen addig, míg a földön nem landoltunk.  Ő a földön, én rajta – kiabálva és szitkozódva. Nem sorolnám a legszebb pillanataim közé, de megérdemelte… Ne piszkáljon…

Pár másodperc múlva azonban én kerültem a földre, és Noah odaszegezett. Fölöttem térdelt, kezei a csuklómat markolták, és a fejem fölé szorította őket.

-   Lenyugodtál?- kérdezte egy huncut mosollyal a száján, ami még jobban felidegesített.

-   Szállj le rólam!- utasítottam, és próbáltam kikerülni szorításából.

-   Még az kellene… Hol tanultad ezt a „rád vetem magam, és kiverem belőled a szuszt is”?- kérdezte szemöldök ráncolva. – Csak mert eléggé rosszul csinálod. El kéne jönnöd birkózni, hogy meg tudd magad védeni, hugi.- mondta komolyan.

-   Persze…

-   Komolyan. Jövő héten kedden van edzés. Gyere el velem.- ajánlotta, majd leszállt rólam, és felsegített. Még mindig csurom víz voltam, és rettentően fáztam.

-   Ha miattad megfázok… - fenyegetőztem volna, de a szavamba vágott.

-   Már készen van a forró fürdőd. Menj és lubickolj.- mondta, és összeborzolta a hajam.

-   Tudod néha nagyon meg akarlak verni, de utána mindig csinálsz valamit, ami miatt meggondolom magam… - mondtam neki, majd vállon bokszoltam. Nemsokára pedig már a fürdőkádban pancsoltam, a jó forró vízben.

A hét első fele rettentő gyorsan eltelt, és én azon vettem magam, hogy már péntek van, és holnap megyek Alekkal a koncertre. Nem tudtam, hogy mibe menjek, ezért áthívtam Anát.

-   Hello, Bébi!- köszönt, mikor kinyitottam az ajtót.

-   Szia! – borultam a nyakába. – Gyere be! Szerinted mit vegyek fel holnap? – tértem rá a lényegre.

-   Nos, koncertre mentek, tömeg lesz, és meleg. Szóval szerintem mindenféleképpen valami kényelmesbe és vékonyba. Nem akarsz hőgutát kapni, igaz?- mosolygott.

-   Hát nem!

-   Akkor nézzük csak!- mondta, és végigtúrta a szekrényem.- Nem…- mondta, mikor elővett egy vékony nyári ruhát. – Nem… - mondta, mikor kezébe akadt egy kivágott rózsaszín póló. – Nem… - mondta, mikor egy mintás pólót vett elő, és ez így ment, míg ki nem ürült a szekrényem.- Nos, akkor van ez a három szett, amit el tudok képzelni neked… - mondta, és a három összeállításra mutatott az ágyamon. Mondott volna még valamit, de közbevágtam. Tudtam, hogy melyik lesz a tökéletes választás holnapra.

-   Nézd, a középső az! – mutattam rá. – Tökéletes lesz a fekete Converse-mmel. – mondtam büszkén.

-   Akkor én megyek is, jó éjt.- mondta, majd elment.

Másnap reggel kipattantam az ágyból, és alig vártam, hogy ott legyünk a koncerten. Nagyon izgatott voltam már. Miután megreggeliztem, felmentem a szobámba, hogy olvassak egy kicsit. Épp egy érdekesebb részénél jártam a könyvemnek, amikor hallottam, hogy üzenetem jött.

Kíváncsian néztem meg, hogy ki küldhette, és amikor megláttam, mosoly húzódott az arcomra.

Alek volt az.

„Szia Kay! Remélem, hogy te is várod már az estét. Hatra ott leszek, hogy felvegyelek. Legyél kész;)”

Gyorsan válaszoltam neki, és az órára pillantottam.

„Már alig várom! Ne aggódj, kész leszekJ”

Délután egy óra volt.

Leszaladtam a lépcsőn, hiszen még nem volt ebéd, és nem tudtam, hogy mi van. Amit ott találtam, azt sosem gondoltam volna, hogy életemben látni fogom.

Noah állt a tűzhely előtt, és rántott husit próbált sütni, de nem nagyon jött össze neki…

-   Bátyus, hát te mit csinálsz? – kérdeztem, mire összerezzent.

-   Te nem láttál semmit… - mondta.

-   Hmmm… -gyorsan elővettem a telóm, és lekaptam, ahogy Noah a tűzhely előtt szerencsétlenkedik prézlisen, és tojásosan. – Én lehet, hogy nem, de ez a telefon nagyon kotnyeles…

-   Hát akkor csináld meg, hogy ne legyen! Vagy nem kapsz kaját…

-   Mi lenne, ha inkább segítenék? – ajánlottam, amit el is fogadott.

Tíz perc múlva már ebédeltünk. Csak mi voltunk otthon, mert anyáéknak dolguk volt.

A nap hátralévő része gyorsan eltelt, mert készülődtem az estére.

Öt órakor már tűkön ültem, indulásra készen. Az utolsó óra csak vonaglott. Nem tudtam, hogy mivel üthetném el, így körülbelül öt percenként lecsekkoltam, hogy jól nézek-e ki.

Pontban hatkor megcsörrent a kapucsengő, és én leszaladtam az emeletről, hogy minél hamarabb indulhassunk.

-   Szia. – köszöntem Aleknak, és adtam neki két puszit.

-   Szi-a.- mondta meglepetten. – jól nézel ki. – mért végig.

-   Te sem panaszkodhatsz. – mondtam neki.

-   Indulhatunk?- kérdezte, és felajánlotta a karját.

-   Igen, indulhatunk. – mondtam, és belekaroltam.

Az út jól telt, végig beszélgettük, és jól éreztem magam. Hamar odaértünk, körülbelül egy fél óra volt az út, de előtte még megálltunk a mekibe- mert ott szerettem volna enni. Így mire odaértünk, már hét óra volt, és nagy volt a tömeg.

Kiszálltunk a kocsiból, és mielőtt elindultunk, Alek a szemembe nézett, és megígértette velem, hogy nem megyek el mellőle, nehogy elkavarodjak. Megígértem neki, így elindultunk a bejárathoz. Egymás mellett mentünk, de éreztem, hogy ahogy közeledtünk a tömeghez, Alek egyre fezsültebb, nehogy elkeveredjek.

Anyám! Milyen aranyos!- gondoltam.- Nem akarja, hogy bármi baj legyen…

Kinyújtottam a kezemet, és megfogtam az övét, hogy tudja, hogy nem megyek semerre. Láthatóan megnyugodott. Miután bejutottunk, gazdagodtunk egy karszalaggal, és egy hatalmas stádiumban találtuk magunkat. Mindenhol emberek voltak, de egy hely a stádium másik felében kimagaslódott. Az volt a színpad.

Adrenalin száguldott az ereimben: Nemsokára látni fogom élőben a Guns ’n’ Roses-t!

Boldogan fordultam Alekhoz, és hálás voltam neki, hogy elhozott. Láttam rajta, hogy ő is majdnem olyan izgatott, mint én. Ekkor hallottuk az első gitárszólót. A Sweet Child O’Mine-nal kezdték, ami az egyik kedvenc számom volt tőlük. A tömeg ordított, és együtt énekelt Axl Rose-zal. Mi is csápoltunk Alekkal.

A harmadik dal közepén Alek megfogta a derekam, és a nyakába vett, hogy jobban lássak. Épp a Welcome to the Jungle-t játszották, ami az egyik kedvencem volt, de nem akartam Alekot terhelni, ezért lehajoltam, hogy megmondjam neki, hogy leszállok, de ekkor valaki meglökött, és én elveszítettem az egyensúlyomat, és el kezdtem száguldani a fekete talaj felé.

Szinte éreztem, ahogy a fejem a talajhoz vágódik, és összeszorítottam a szemeimet. Csakhogy a várt ütés nem következett be.

-   Megvagy! –mondta Alek, majd éreztem, hogy immár nem a vállán, hanem a karjaiban vagyok.

-   Köszi! – mondtam hálásan, majd hirtelen ötlettől vezérelve megcsókoltam. Nem csókolóztunk sokáig, mert megint meglöktek minket. Ez felébresztett, abból, hogy mit csináltam, és elhúzódtam. – uh… Bocsi…- mondtam, majd letett.

Nem engedtem el a kezét. Még mindig fogtam, és már nem tudtam annyira a koncertre gondolni. Nagyon éreztem a jelenlétét, és szerintem ő is így volt ezzel, mert a szám közepe felé magához rántott, és el kezdett csókolni.

Eszméletlenül csókolt. Szenvedélyesen, mégis finoman, visszafogottan. Sosem akartam, hogy abbahagyja! Megfogtam a pólóját, és a hajába túrtam, úgy húztam közelebb magamhoz. Ő a derekamon pihentette egyik kezét, a másikkal az arcomat simogatta. Édes csókjaival hintette be arcom másik felét, és a nyakamat, majd visszatért a számhoz, és hevesen csókolt.

Szerencsénkre a dal elhalkult, és mi is észrevettük, hogy koncerten vagyunk, nem itt kéne falnunk egymást… Habár…

Odafordultam hozzá, és adtam neki még egy csókot, majd hozzábújtam, és így élveztük a koncertet a végéig.

Egyszer sem jutott eszembe, hogy nem ott kéne lennem Alek karjai között. Egyszer sem jutott eszembe senki más, csak, hogy vele akarok lenni… Lehet… Lehet, hogy ő lenne a megfelelő személy számomra?

Ezen gondolkodtam, míg kimentünk a csípős éjszakába. A kocsinál megálltunk, megfogott a derekamnál, és felültetett a motorháztetőre; úgy dőlt nekem.

-   Én nagyon jól éreztem magam.- mondtam, mielőtt akármi is mondhatott volna.

-   Oh, Én is!- motyogta a nyakamba.

-   Alek…- motyogtam, de tiltakozásom igába dőlt. Belemarkoltam a hajába, és közelebb húztam magamhoz az arcát, hogy megcsókolhassam.

-   Kay…- mondta, mikor ajakaink egy kicsit elváltak.

-   Igen?- kérdeztem csukott szemmel.

-   Lennél… - kezdett bele, de megállt.

-   Mi lennék?- kérdeztem még mindig behunyt szemmel.

-   Leszel a barátnőm?- kérdezte, mire kipattantak a szemeim, pont, mint pár napja, mikor Noah lelocsolt…

Kay ruhája a koncertre.