19. fejezet

19. Ian

Ian szemszöge

Kay mindig is közel állt hozzám, tudtam, hogy tetszik, de sosem mertem lépni felé. Aztán jött Jessie, és Ő boldognak tűnt. Persze rettentően irigy voltam arra a balfékre, de ha Neki ő kellett… Nem akartam semmit sem tönkre tenni. Aztán mikor kiderült, hogy mekkora egy féreg, eléggé fölháborodtam, nagyon mérges lettem rá, és csak kevésen múlott, hogy nem vertem be a képét annak a ficsúrnak.

Kaynek kellett egy támasz, és én boldogan voltam mellette. Nem volt semmi hátsó szándékom, tényleg csak mellette akartam lenni, de egyre közelebb kerültünk egymáshoz, és nem bírtam magammal. Először a konyhai eset. Már majdnem megcsókolhattam, de nem sikerült. Aztán amikor az iskolában megcsókoltam, nem úgy sült el a dolog, ahogy képzeltem…

Aztán itt volt az az Ash ügy. Mekkora baromság volt féltékennyé tenni Kayt. És mikor változtatott a külsején, mintha egyszerre nőtt volna föl. Nem csak kívülről változott.

Nem értem el vele semmit-mármint a féltékennyé tevési akcióval-, és későn kapcsoltam, mikor bejött a képbe Alek. Rettentően mérges voltam magamra, de ekkor már Ashlynnel sem akartam kitolni. Rendes lány volt.

Végignéztem, ahogy egyre komolyabb lesz Kay kapcsolata Alekkal, és nem tetszett. Reménykedtem benne, hogy csak Ő is féltékennyé akart tenni, mert piszkosul az voltam. De el kezdtek járni, és Kay boldognak tűnt. Annyira vágytam rá, hogy velem legyen ilyen boldog. Meg akartam győzni, hogy velem sokkal boldogabb lenne, de nem állt velem szóba.

Aztán történt valami. Vagyis inkább Jessie ismét alkotott. Annak a srácnak eléggé kijárna egy jó alapos verés! Akkor közelebb kerültem ismét hozzá, mint a régi szép időkben, és nem tehettem róla, olyan ösztönösen jött az egész. Csak később fogtam föl, hogy mit csináltam. Egy gyors puszit adtam a szájára. Mikor visszafordultam felé, láttam, hogy sokkolva áll az ajtóban. Akkor már tudtam, hogy nem lesz menekvés. Suli után muszáj beszélnem vele.

„A folyosón sétált, mikor elkaptam a karját, és berántottam a kisfolyosóra. Nem szoktuk ezt használni elég szűk, és egy kisebb tömeg sem férne át rajta. Két ember is csak úgy tud elmenni egymás mellett, hogyha a falnak nyomódnak.

Rémülten nézett rám, és megkönnyebbülve fújta ki a levegőt, mikor rájött, hogy ki vagyok. A megkönnyebbültsége másodpercek alatt alakult át zavarba.

-   Ian! Mit szeretnél? Egyáltalán mi volt az irodalom óra előtt?!- kérdezte feszengve. Zavarban volt, hogy olyan közel vagyunk egymáshoz. A lehetetem a haját cirógatta.

-   Kay, ne haragudj- kezdtem, és hevesen gesztikuláltam volna, ha lett volna elég helyem, de így nem tudtam.- Én tényleg nem akartam, csak olyan természetesen jött. Csak később jöttem rá, hogy mit csináltam.

-   Ian! Hogy jöhetett természetesen, mikor sosem köszöntünk el csókkal?!- kérdezte immár idegesen.

-   Az nem jelenti azt, hogy én nem akartam évekig az ajkaidat csókolni.- mondtam frusztráltan. Most, vagy soha, haver. Ha már belekezdtem, akkor be is kell fejeznem. Ideje szerelmet vallani neki…

-   Micsoda?- kérdezte suttogva, majd megköszörülte a torkát.- Nem értem, miről beszélsz.

-   Kay, évek óta szerelmes vagyok beléd, hát nem látod? Majd szétfeszít az ideg, hogy Alekkal vagy! Nem neki kéne melletted lennie, hanem nekem!- mondtam, majd idegesen beletúrtam a hajamba. Hát nem érti, nem érzi?

-   Ian, neked már mióta ott van Ash és…- mondta volna, de közbevágtam.

-   Ashlynnel csak azért jöttem össze, hogy féltékennyé tegyelek, de aztán jött ez az Alek gyerek, és te odáig voltál érte. Mire bármit tehettem volna, már a karjai között voltál.- mondtam már-már kiabálva. Annyira idegesített ez a tehetetlenség.

-   Nem tehetek róla, hogy az a fiú, akivel lenni akartam, már mással volt! Nem akartam rád várni, míg meg nem unod Ash-t. Tudod nekem milyen rosszul esett titeket látni nap, mint nap?! Aztán jött Alek, és enyhítette a fájdalmam, majd végül meg is szüntette. Szeretem, és nem csak azért, mert ő volt akkor épp ott. Szeretem, mert jó hozzám, szeret, és mert egy csodálatos ember! Nem teheted ezt velem Ian!- kiabált velem. És ekkor jöttem rá, hogy mekkora barom vagyok. Én csesztem el a saját lehetőségemet. De ha addig élek is, visszaszerzem Kay-t.

-   Kay, úgy sajnálom…- mondtam, és az arca két oldalára tettem a kezeim. Valamilyen szintem arra vártam, hogy elhúzódik majd, de mikor ez nem történt meg, kicsit felbátorodva folytattam. - Tudom, hogy elcsesztem, nagyon csúnyán… De kérlek, próbáljuk meg…- mondtam, és egyre közelebb mentem hozzá. Egy lépést hátra lépett, teste a falhoz préselődött. Én is vele együtt léptem, így nem volt menekülési lehetősége. Közém és a fal közé volt zárva. Éreztem az illatát, ami már réges régen az agyamba ivódott. Úgy éreztem, hogy otthon vagyok. Tudtam, hogy nem sok kell ahhoz, hogy meggyőzzem. - Kérlek, szerelmem, próbáljuk meg együtt.- suttogtam ajkainak. Tudtam, hogy rettentően rossz, amit teszek. Nem szabadna úgy közelednem, hogy van barátja, de ez a lány! Minden alkalommal, mikor látom, vagy hallom a hangját, megbabonáz! Lassan érintettem ajkaimat az övéhez, alkalmat adva rá, hogy tiltakozzon, de nem tette. Mikor ezt észrevettem, bátrabban csókoltam, várakozva, hogy visszacsókoljon. Sóhajtva csókolt vissza. Boldogsággal töltött el a tudat, hogy Ő sem tud ellenállni nekem. Szóval van még remény! Élveztem, ahogy teste az enyémnek feszül, az egyik karomat levezettem az oldalán, és derekánál fogva húztam magamhoz közelebb. Karjai a nyakam köré tekeredtek, és úgy húzott magához közelebb. Nem akartam, hogy vége legyen ennek a csóknak, olyan régóta vágytam rá. olyan régóta vágytam Kay-re.

-   Ian?- hallottam egy magas hangot, amit a riadalom még magasabbá varázsolt. Úgy rebbentünk szét, mint két tini, akit rosszalkodáson kaptak… Várjunk csak… Hisz éppen az történt! Kay szégyenkezve, fülig vörös képpel néztem rám, én pedig a folyosó végében álló lányra kaptam a tekintetem, és megpillantottam Ashlyn-t, aki könnyes szemekkel nézett rám, majd Kay-re. Szemei kitágultak, mikor rájött, kit is lát.

-   Kay?!- kérdezte suttogva, majd megpördült a tengelye körül, és zokogva futásnak eredt.

-   Menj utána!- szólt rám Kay rekedten. Én meg szó nélkül teljesítettem kérését.”

18. fejezet

18. A kabát

Legyökerezett a lábam, mert nem gondoltam volna, hogy Alek nálunk lesz. Váratlanul ért a dolog, főleg a mai nap után. De vettem egy nagy levegőt, és bementem a nappaliba.

-       Sziasztok.- köszöntem a fiúknak.

-       Szia, húgi. Mi újság?- kérdezte Noah.

-       Szia, Kay.- köszönt Alek is.

-       Velem semmi. Inkább te mondd meg azt, hogy miért nem a szobádban vagytok? Nem szabad még sétálgatnod.- szidtam meg egy kissé bátyámat.

-       Segítettem neki lejönni… És videójátékozni akart…- szólt közbe Alek.

-       Ó… értem. Hát akkor hagylak is titeket, játszatok nyugodtan.- mondtam, mikor észrevettem, hogy tényleg videójátékoztak. Megfordultam, és kimentem a nappaliból. A folyosón fölvettem a táskám, és felindultam volna a lépcsőn, de egy kéz megállított.

-       Várj, Kay.- szólt utánam Alek.

-       Igen?- kérdeztem érdeklődve.

-       Én csak… Csak szeretném elmondani, hogy miért nem hívtalak…- mondta, és bennem fellángolt a remény.- Végig kellett mindent gondolnom, és rengeteget gondolkoztam rajtunk.

-       Igen? És mire jutottál?- kérdeztem izgatottan, de Alek nem tudott válaszolni, mert valaki kopogott, és ezzel megszakította a beszélgetésünket.- Bocsáss meg.- kértem tőle, és mentem kinyitni az ajtót.

-       Szia Kay, a kocsiban maradt a kabátod, gondoltam inkább még most adom vissza, nehogy megfázz reggel…- mondta Ian.

-       Köszönöm, hogy visszahoztad.- mondtam neki, de ideges voltam, hogy Alek mit fog hinni. Vajon elhiszi nekem, hogy most tényleg nem történt semmi köztünk? Óvatosan hátra pillantottam, és láttam, ahogy Alek egyre mérgesebb lesz. Gyorsan visszafordultam Ianhoz, és elbúcsúztam tőle.- Alek, kérlek ne legyél mérges, ez nem az, aminek látszik!- kértem.

-       Ugyan, Kay, ne etess…- mondta mérgesen, és elindult az ajtó felé, de én nem engedtem, hogy kimenjen.

-       Hallgass meg!

-       Miért hallgatnálak? Nem akarom, hogy hazudj nekem. Vége van, Kay, nem akarlak látni sem többé.

-       Alek, ne csináld ezt, hallgass meg. Nem történt semmi! Nála maradt a kabátom, mikor haza hozott. Nem vagyok hülye, hogy elkövessem ugyanazt a hibát még egyszer! Téged akarlak visszakapni, és nem Iannal akarok kavarni. Kérlek, higgy nekem!

-       Sajnos már nem tudok neked hinni.- mondta Alek hidegen.

-       Alek, meg ne próbálj itthagyni! Ne most, mikor tényleg ártatlan vagyok!-kiabáltam neki, mikor kikerült, és már a küszöbön állt.

-       Hagyjuk békén egymást, jó? Én nem foglak keresni, szépen kérlek, hogy te se tedd.

-       Alek, kérlek!- kiáltottam utána, de ő már kilépett az ajtón. Elhagyott, vége.

Ahogy haladt a házunk előtt, egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy egy sötét alak megállítja. Kijjebb léptem a tornácra, és láttam, hogy Ian volt az, aki odament hozzá. Nem foglalkoztam a hideggel, és azzal sem, hogy csak egy zokni volt rajtam, közelebb mentem hozzájuk, hogy halljam, miről beszélnek.

-       Ember, hallgasd meg Kay-t. Tényleg nem történt semmi.- mondta Ian, miközben megállította Aleket.

-       Vedd le a kezedet rólam, vagy meg fogod bánni.- szűrte a fogai közül Alek. Már nagyon ideges lehetett, sosem láttam még ilyennek.

-       Én csak azt mondom, hogy mióta nem vagy vele, teljesen ki van fordulva magából, nem láttad, de olyan volt, mint egy zombi. Senki sem tudta felvidítani, csak arra várt, hogy végre felhívd…- magyarázta Ian, ami miatt hálás voltam neki. Képes félretenni az érzelmeit, miattam, hogy nekem jó legyen.

-       Ne üsd bele az orrod a dolgomba! Miattad lett ilyen, ezt ne felejtsd el. Ha te tudtál volna a seggeden maradni, akkor nem történt volna semmi. Szóval most állj el az utamból, és hagyj békén.- mondta Alek.

-       Nem megyek el innét, addig, amíg le nem csillapodsz, hallgasd meg Kayt, mert jobbat érdemel ő ennél.

-       Hah, jobbat, mi? Te már csak tudod…

-       Haver, kisgyerekkorunk óta ismerjük egymást. Azt hiszem, hogy jobban ismerem, hogy mit érdemel meg, és mit nem…- vágta rá Ian.

-       Meghiszem azt…- mondta gúnyosan Alek. Nem tudom, hogy mi baja volt, de soha életemben nem láttam ennyire idegesnek, és kezdtem félni, hogy összeugranak.

-       Ember. Nyugodj már le. Nem kell min fölhúznod magad, nem történt semmi. Csak hazahoztam Kayt, és a kocsiban maradt a kabátja. Nyugi.- mondta Ian, és a kezét Alek vállára tette, aki ezen már tényleg feldühödött, és megfogta Ian kezét, majd kifordította azt. A torkánál elkapta, így nem tudott megmoccanni.

-       Nem fogom elmondani még egyszer. Hagyj elmenni, és törődj a magad dolgával, öcskös.- köpte a szavakat Alek, majd elengedte Iant. De ő ahelyett, hogy hagyta volna, szembefordult Alekkal, és bemosott neki egyet. Ijedtemben felsikoltottam, majd a szám elé kaptam a kezem, és rettegve néztem az előttem zajló eseményeket.

Aleknak sem kellett több, amint visszanyerte az egyensúlyát- amit Ian váratlan ütése okozott-, ráugrott Ianra, és a földön landoltak, egy nagy testként. Verekedtek, csúnyán püfölték egymást, és átkozódtak közben. Én kiabálva szaladtam oda hozzájuk, és próbáltam leállítani őket, de nem tudtam eldönteni, hogy hogy lépjek közbe. Végül Noah lépett közbe. Nem is tudom, hogy hogy termett ott, és hogy lehetett olyan hülye, hogy a két fiú közé ugorjon, de megtette. Kapott egy-két ütést, de amint rájöttek a fiúk, hogy mi van, abbahagyták a verekedést.

-       Én aggódva guggoltam a bátyám elé, és méregettem a sérüléseit. Az egyik szemöldöke fel volt szakadva, és a szája is vérzett. Pont arcba kapta az ütéseket. Gyorsan végigmértem a fiúkat is. Aleknak is fel volt repedve a szája, és a szemöldöke is, valamint már most kezdett rajzolódni a monoklija. És ez csak az arca volt. Az oldalán kapott még jó pár ütést, és tudom is én, hogy még hol. Iannak az orra vérzett, és már vagy a kétszeresére föl volt duzzadva.

-       Jól vagy?- kérdeztem bátyámtól.

-       Semmi bajom.- nyugtatott.

-       Annyira idióta vagy!- mondtam megkönnyebbülve, majd zokogva a nyakába borultam. A stressz így jött ki.

-       Jobb már?- hallottam Ian hangját. Nem értettem, hogy miről beszél, ezért felnéztem. Alektól kérdezte, aki válaszként csak ránézett, és elmosolyodott.

-       Rég nem bunyóztam már ilyen jót.- nevetett. 

18. fejezet (részlet)

-       Várj, Kay.- szólt utánam Alek.

-       Igen?- kérdeztem érdeklődve.

-       Én csak… Csak szeretném elmondani, hogy miért nem hívtalak…- mondta, és bennem fellángolt a remény.- Végig kellett mindent gondolnom, és rengeteget gondolkoztam rajtunk.

-       Igen? És mire jutottál?- kérdeztem izgatottan, de Alek nem tudott válaszolni, mert valaki kopogott, és ezzel megszakította a beszélgetésünket.- Bocsáss meg.- kértem tőle, és mentem kinyitni az ajtót.

-       Szia Kay, a kocsiban maradt a kabátod, gondoltam inkább még most adom vissza, nehogy megfázz reggel…- mondta Ian.

Holnap friss

Sziasztok!

Olyan sok dolgom volt, hogy csak holnap tudok friss fejezetet hozni.

Bocsi, remélem nem baj. 

Puszi,

Yvi (: