19. fejezet

19. Ian

Ian szemszöge

Kay mindig is közel állt hozzám, tudtam, hogy tetszik, de sosem mertem lépni felé. Aztán jött Jessie, és Ő boldognak tűnt. Persze rettentően irigy voltam arra a balfékre, de ha Neki ő kellett… Nem akartam semmit sem tönkre tenni. Aztán mikor kiderült, hogy mekkora egy féreg, eléggé fölháborodtam, nagyon mérges lettem rá, és csak kevésen múlott, hogy nem vertem be a képét annak a ficsúrnak.

Kaynek kellett egy támasz, és én boldogan voltam mellette. Nem volt semmi hátsó szándékom, tényleg csak mellette akartam lenni, de egyre közelebb kerültünk egymáshoz, és nem bírtam magammal. Először a konyhai eset. Már majdnem megcsókolhattam, de nem sikerült. Aztán amikor az iskolában megcsókoltam, nem úgy sült el a dolog, ahogy képzeltem…

Aztán itt volt az az Ash ügy. Mekkora baromság volt féltékennyé tenni Kayt. És mikor változtatott a külsején, mintha egyszerre nőtt volna föl. Nem csak kívülről változott.

Nem értem el vele semmit-mármint a féltékennyé tevési akcióval-, és későn kapcsoltam, mikor bejött a képbe Alek. Rettentően mérges voltam magamra, de ekkor már Ashlynnel sem akartam kitolni. Rendes lány volt.

Végignéztem, ahogy egyre komolyabb lesz Kay kapcsolata Alekkal, és nem tetszett. Reménykedtem benne, hogy csak Ő is féltékennyé akart tenni, mert piszkosul az voltam. De el kezdtek járni, és Kay boldognak tűnt. Annyira vágytam rá, hogy velem legyen ilyen boldog. Meg akartam győzni, hogy velem sokkal boldogabb lenne, de nem állt velem szóba.

Aztán történt valami. Vagyis inkább Jessie ismét alkotott. Annak a srácnak eléggé kijárna egy jó alapos verés! Akkor közelebb kerültem ismét hozzá, mint a régi szép időkben, és nem tehettem róla, olyan ösztönösen jött az egész. Csak később fogtam föl, hogy mit csináltam. Egy gyors puszit adtam a szájára. Mikor visszafordultam felé, láttam, hogy sokkolva áll az ajtóban. Akkor már tudtam, hogy nem lesz menekvés. Suli után muszáj beszélnem vele.

„A folyosón sétált, mikor elkaptam a karját, és berántottam a kisfolyosóra. Nem szoktuk ezt használni elég szűk, és egy kisebb tömeg sem férne át rajta. Két ember is csak úgy tud elmenni egymás mellett, hogyha a falnak nyomódnak.

Rémülten nézett rám, és megkönnyebbülve fújta ki a levegőt, mikor rájött, hogy ki vagyok. A megkönnyebbültsége másodpercek alatt alakult át zavarba.

-   Ian! Mit szeretnél? Egyáltalán mi volt az irodalom óra előtt?!- kérdezte feszengve. Zavarban volt, hogy olyan közel vagyunk egymáshoz. A lehetetem a haját cirógatta.

-   Kay, ne haragudj- kezdtem, és hevesen gesztikuláltam volna, ha lett volna elég helyem, de így nem tudtam.- Én tényleg nem akartam, csak olyan természetesen jött. Csak később jöttem rá, hogy mit csináltam.

-   Ian! Hogy jöhetett természetesen, mikor sosem köszöntünk el csókkal?!- kérdezte immár idegesen.

-   Az nem jelenti azt, hogy én nem akartam évekig az ajkaidat csókolni.- mondtam frusztráltan. Most, vagy soha, haver. Ha már belekezdtem, akkor be is kell fejeznem. Ideje szerelmet vallani neki…

-   Micsoda?- kérdezte suttogva, majd megköszörülte a torkát.- Nem értem, miről beszélsz.

-   Kay, évek óta szerelmes vagyok beléd, hát nem látod? Majd szétfeszít az ideg, hogy Alekkal vagy! Nem neki kéne melletted lennie, hanem nekem!- mondtam, majd idegesen beletúrtam a hajamba. Hát nem érti, nem érzi?

-   Ian, neked már mióta ott van Ash és…- mondta volna, de közbevágtam.

-   Ashlynnel csak azért jöttem össze, hogy féltékennyé tegyelek, de aztán jött ez az Alek gyerek, és te odáig voltál érte. Mire bármit tehettem volna, már a karjai között voltál.- mondtam már-már kiabálva. Annyira idegesített ez a tehetetlenség.

-   Nem tehetek róla, hogy az a fiú, akivel lenni akartam, már mással volt! Nem akartam rád várni, míg meg nem unod Ash-t. Tudod nekem milyen rosszul esett titeket látni nap, mint nap?! Aztán jött Alek, és enyhítette a fájdalmam, majd végül meg is szüntette. Szeretem, és nem csak azért, mert ő volt akkor épp ott. Szeretem, mert jó hozzám, szeret, és mert egy csodálatos ember! Nem teheted ezt velem Ian!- kiabált velem. És ekkor jöttem rá, hogy mekkora barom vagyok. Én csesztem el a saját lehetőségemet. De ha addig élek is, visszaszerzem Kay-t.

-   Kay, úgy sajnálom…- mondtam, és az arca két oldalára tettem a kezeim. Valamilyen szintem arra vártam, hogy elhúzódik majd, de mikor ez nem történt meg, kicsit felbátorodva folytattam. - Tudom, hogy elcsesztem, nagyon csúnyán… De kérlek, próbáljuk meg…- mondtam, és egyre közelebb mentem hozzá. Egy lépést hátra lépett, teste a falhoz préselődött. Én is vele együtt léptem, így nem volt menekülési lehetősége. Közém és a fal közé volt zárva. Éreztem az illatát, ami már réges régen az agyamba ivódott. Úgy éreztem, hogy otthon vagyok. Tudtam, hogy nem sok kell ahhoz, hogy meggyőzzem. - Kérlek, szerelmem, próbáljuk meg együtt.- suttogtam ajkainak. Tudtam, hogy rettentően rossz, amit teszek. Nem szabadna úgy közelednem, hogy van barátja, de ez a lány! Minden alkalommal, mikor látom, vagy hallom a hangját, megbabonáz! Lassan érintettem ajkaimat az övéhez, alkalmat adva rá, hogy tiltakozzon, de nem tette. Mikor ezt észrevettem, bátrabban csókoltam, várakozva, hogy visszacsókoljon. Sóhajtva csókolt vissza. Boldogsággal töltött el a tudat, hogy Ő sem tud ellenállni nekem. Szóval van még remény! Élveztem, ahogy teste az enyémnek feszül, az egyik karomat levezettem az oldalán, és derekánál fogva húztam magamhoz közelebb. Karjai a nyakam köré tekeredtek, és úgy húzott magához közelebb. Nem akartam, hogy vége legyen ennek a csóknak, olyan régóta vágytam rá. olyan régóta vágytam Kay-re.

-   Ian?- hallottam egy magas hangot, amit a riadalom még magasabbá varázsolt. Úgy rebbentünk szét, mint két tini, akit rosszalkodáson kaptak… Várjunk csak… Hisz éppen az történt! Kay szégyenkezve, fülig vörös képpel néztem rám, én pedig a folyosó végében álló lányra kaptam a tekintetem, és megpillantottam Ashlyn-t, aki könnyes szemekkel nézett rám, majd Kay-re. Szemei kitágultak, mikor rájött, kit is lát.

-   Kay?!- kérdezte suttogva, majd megpördült a tengelye körül, és zokogva futásnak eredt.

-   Menj utána!- szólt rám Kay rekedten. Én meg szó nélkül teljesítettem kérését.”