18. fejezet

18. A kabát

Legyökerezett a lábam, mert nem gondoltam volna, hogy Alek nálunk lesz. Váratlanul ért a dolog, főleg a mai nap után. De vettem egy nagy levegőt, és bementem a nappaliba.

-       Sziasztok.- köszöntem a fiúknak.

-       Szia, húgi. Mi újság?- kérdezte Noah.

-       Szia, Kay.- köszönt Alek is.

-       Velem semmi. Inkább te mondd meg azt, hogy miért nem a szobádban vagytok? Nem szabad még sétálgatnod.- szidtam meg egy kissé bátyámat.

-       Segítettem neki lejönni… És videójátékozni akart…- szólt közbe Alek.

-       Ó… értem. Hát akkor hagylak is titeket, játszatok nyugodtan.- mondtam, mikor észrevettem, hogy tényleg videójátékoztak. Megfordultam, és kimentem a nappaliból. A folyosón fölvettem a táskám, és felindultam volna a lépcsőn, de egy kéz megállított.

-       Várj, Kay.- szólt utánam Alek.

-       Igen?- kérdeztem érdeklődve.

-       Én csak… Csak szeretném elmondani, hogy miért nem hívtalak…- mondta, és bennem fellángolt a remény.- Végig kellett mindent gondolnom, és rengeteget gondolkoztam rajtunk.

-       Igen? És mire jutottál?- kérdeztem izgatottan, de Alek nem tudott válaszolni, mert valaki kopogott, és ezzel megszakította a beszélgetésünket.- Bocsáss meg.- kértem tőle, és mentem kinyitni az ajtót.

-       Szia Kay, a kocsiban maradt a kabátod, gondoltam inkább még most adom vissza, nehogy megfázz reggel…- mondta Ian.

-       Köszönöm, hogy visszahoztad.- mondtam neki, de ideges voltam, hogy Alek mit fog hinni. Vajon elhiszi nekem, hogy most tényleg nem történt semmi köztünk? Óvatosan hátra pillantottam, és láttam, ahogy Alek egyre mérgesebb lesz. Gyorsan visszafordultam Ianhoz, és elbúcsúztam tőle.- Alek, kérlek ne legyél mérges, ez nem az, aminek látszik!- kértem.

-       Ugyan, Kay, ne etess…- mondta mérgesen, és elindult az ajtó felé, de én nem engedtem, hogy kimenjen.

-       Hallgass meg!

-       Miért hallgatnálak? Nem akarom, hogy hazudj nekem. Vége van, Kay, nem akarlak látni sem többé.

-       Alek, ne csináld ezt, hallgass meg. Nem történt semmi! Nála maradt a kabátom, mikor haza hozott. Nem vagyok hülye, hogy elkövessem ugyanazt a hibát még egyszer! Téged akarlak visszakapni, és nem Iannal akarok kavarni. Kérlek, higgy nekem!

-       Sajnos már nem tudok neked hinni.- mondta Alek hidegen.

-       Alek, meg ne próbálj itthagyni! Ne most, mikor tényleg ártatlan vagyok!-kiabáltam neki, mikor kikerült, és már a küszöbön állt.

-       Hagyjuk békén egymást, jó? Én nem foglak keresni, szépen kérlek, hogy te se tedd.

-       Alek, kérlek!- kiáltottam utána, de ő már kilépett az ajtón. Elhagyott, vége.

Ahogy haladt a házunk előtt, egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy egy sötét alak megállítja. Kijjebb léptem a tornácra, és láttam, hogy Ian volt az, aki odament hozzá. Nem foglalkoztam a hideggel, és azzal sem, hogy csak egy zokni volt rajtam, közelebb mentem hozzájuk, hogy halljam, miről beszélnek.

-       Ember, hallgasd meg Kay-t. Tényleg nem történt semmi.- mondta Ian, miközben megállította Aleket.

-       Vedd le a kezedet rólam, vagy meg fogod bánni.- szűrte a fogai közül Alek. Már nagyon ideges lehetett, sosem láttam még ilyennek.

-       Én csak azt mondom, hogy mióta nem vagy vele, teljesen ki van fordulva magából, nem láttad, de olyan volt, mint egy zombi. Senki sem tudta felvidítani, csak arra várt, hogy végre felhívd…- magyarázta Ian, ami miatt hálás voltam neki. Képes félretenni az érzelmeit, miattam, hogy nekem jó legyen.

-       Ne üsd bele az orrod a dolgomba! Miattad lett ilyen, ezt ne felejtsd el. Ha te tudtál volna a seggeden maradni, akkor nem történt volna semmi. Szóval most állj el az utamból, és hagyj békén.- mondta Alek.

-       Nem megyek el innét, addig, amíg le nem csillapodsz, hallgasd meg Kayt, mert jobbat érdemel ő ennél.

-       Hah, jobbat, mi? Te már csak tudod…

-       Haver, kisgyerekkorunk óta ismerjük egymást. Azt hiszem, hogy jobban ismerem, hogy mit érdemel meg, és mit nem…- vágta rá Ian.

-       Meghiszem azt…- mondta gúnyosan Alek. Nem tudom, hogy mi baja volt, de soha életemben nem láttam ennyire idegesnek, és kezdtem félni, hogy összeugranak.

-       Ember. Nyugodj már le. Nem kell min fölhúznod magad, nem történt semmi. Csak hazahoztam Kayt, és a kocsiban maradt a kabátja. Nyugi.- mondta Ian, és a kezét Alek vállára tette, aki ezen már tényleg feldühödött, és megfogta Ian kezét, majd kifordította azt. A torkánál elkapta, így nem tudott megmoccanni.

-       Nem fogom elmondani még egyszer. Hagyj elmenni, és törődj a magad dolgával, öcskös.- köpte a szavakat Alek, majd elengedte Iant. De ő ahelyett, hogy hagyta volna, szembefordult Alekkal, és bemosott neki egyet. Ijedtemben felsikoltottam, majd a szám elé kaptam a kezem, és rettegve néztem az előttem zajló eseményeket.

Aleknak sem kellett több, amint visszanyerte az egyensúlyát- amit Ian váratlan ütése okozott-, ráugrott Ianra, és a földön landoltak, egy nagy testként. Verekedtek, csúnyán püfölték egymást, és átkozódtak közben. Én kiabálva szaladtam oda hozzájuk, és próbáltam leállítani őket, de nem tudtam eldönteni, hogy hogy lépjek közbe. Végül Noah lépett közbe. Nem is tudom, hogy hogy termett ott, és hogy lehetett olyan hülye, hogy a két fiú közé ugorjon, de megtette. Kapott egy-két ütést, de amint rájöttek a fiúk, hogy mi van, abbahagyták a verekedést.

-       Én aggódva guggoltam a bátyám elé, és méregettem a sérüléseit. Az egyik szemöldöke fel volt szakadva, és a szája is vérzett. Pont arcba kapta az ütéseket. Gyorsan végigmértem a fiúkat is. Aleknak is fel volt repedve a szája, és a szemöldöke is, valamint már most kezdett rajzolódni a monoklija. És ez csak az arca volt. Az oldalán kapott még jó pár ütést, és tudom is én, hogy még hol. Iannak az orra vérzett, és már vagy a kétszeresére föl volt duzzadva.

-       Jól vagy?- kérdeztem bátyámtól.

-       Semmi bajom.- nyugtatott.

-       Annyira idióta vagy!- mondtam megkönnyebbülve, majd zokogva a nyakába borultam. A stressz így jött ki.

-       Jobb már?- hallottam Ian hangját. Nem értettem, hogy miről beszél, ezért felnéztem. Alektól kérdezte, aki válaszként csak ránézett, és elmosolyodott.

-       Rég nem bunyóztam már ilyen jót.- nevetett.