21. Fejezet

21. Megbocsátás

Kay szemszög

Idegesen tereltem a három fiút vissza a házunkba. Hihetetlen, hogy milyen barmok tudnak lenni. Először Noah-t láttam el, szerencsére nem sérült meg, de nagyon rám ijesztett. Utána Ian és Alek felé fordultam, morcosan tekintettem a kettősre, akik mosolyogva néztek vissza rám. Csak a sérüléseik árulkodtak az előbbi csetepatéról.

Először Ian sérüléseit láttam el, egy vizes ronggyal megtisztítottam az arcát a vértől, ami az orrából szivárgott, majd egy zsepit adtam neki, hogy nyomja rá, valamint a fagyasztóból egy zacskó borsót adtam a jegelés céljára. Végül Alekhez fordultam. A gyomrom bukfencezett egyet, mikor az arcára néztem. Kék szeme alatt már kezdett sötétedni a bőre, így kerestem neki is valamilyen fagyasztott dolgot, hogy tudja jegelni. Felsóhajtott, mikor a bőréhez ért a hideg anyag. Elővettem egy új rongyot, és bevizeztem. Óvatosan megtöröltem a szemöldökét, és a száját, majd egy ismerősömtől hallottam, hogy, ha kinyomom a vért a sebből, akkor nem fog újra elkezdeni vérezni, és a seb maga is szebben fog begyógyulni. Elővettem egy zsebkendőt, és Alek sebére helyeztem.

– Sajnálom. – mondtam neki, majd finoman összeszorítottam a sebet. Alek nem szólt egy szót sem, nyugodtan tűrte, hogy végezzem a dolgom. Többször megismételtem, míg már nem lett véres a zsebkendő, akkor egy ragtapasszal leragasztottam. – Készen vagy.

– Kösz – mondta, majd elmosolyodott. Persze csak az egyik oldalon, mert nem akarta felszakítani az ajkain lévő sebet. – Kay…

– Nézd, Alek, tudom, hogy haragszol rám, de komolyan? Verekedni Iannal? Kérlek, ne mondd, hogy ő kezdte, tudom, de ez nem megoldás semmire. Jól összevertétek egymást, értelmetlenül, még Noah is megsérült. Mi van, ha valami komolyabb baja történik?

– Hé, Kay, nyugodj meg, Noah-nak semmi baja nem lett, amúgy meg, ő ugrott közénk. Tudta, hogy mit csinál. Bár nem kellett volna. Amúgy meg igenis szükségem volt erre a bunyóra, ki kellett ereszteni a feszültséget, és Ian is tudta, hogy mit csinál, máskülönben nem ütött volna meg. Nem fogok szabadkozni.

– Akkor mit akarsz? Nem volt már így is rettenetes ez az este? – kérdeztem tőle.

– Figyelj, miután szétszedett minket Noah, gondolkoztam azon, amit Ian mondott. És azt hiszem, igaza van. Meg kéne hallgatnom téged, de azt hiszem, tudom, hogy mit fogsz mondani – mondta, és nem tudtam leolvasni az arcáról semmit sem.

– Tessék?

– Néha nem azért bocsátunk meg valakinek, mert megérdemli, hanem azért, mert nem akarjuk, hogy eltűnjön az életünkből – mondta, és nekem elkerekedtek a szemeim.

– Te… Most… Meg-megbocsátasz nekem? – kérdeztem döbbenten.

– Figyelj, nekem sem volt könnyű az elmúlt pár hét, de a hiányod jobban fájt, mint a tetteid. És jobban belegondolva elég nagy bátorság kellett ahhoz, hogy bevalld nekem az egészet. Nem mondom, hogy minden olyan lesz, mint régen, mert hogy is lehetne… Csak azt, hogy nem akarom, hogy vége legyen. Próbáljuk megoldani, és, ha nem sikerül, hát akkor annyi…

– Istenem! – mondtam a könnyeimmel küszködve. Nem hiszem el, hogy ez történik. Boldog voltam, hogy kaptam még egy lehetőséget Alekkal. – Köszönöm! Nem fogok csalódást okozni, ígérem! – mondtam, miközben az áruló könnycseppeket töröltem le az arcomról.

– Ne sírj – mondta lágyan, miközben magához húzott. Szorosan bújtam az ölelésébe, és a megkönnyebbülés miatt újabb, és újabb könnycseppek égették a szememet. Végül megkönnyebbült zokogásba kezdtem. Alek a hátamat simogatta, és mondott valamit, de nem értettem. Pár perc múlva csillapodott a sírásom, és egy picit eltávolodtam tőle, hogy az arcába nézzek.

– Sajnálom – suttogtam.

– Ne aggódj, nincs gond. – Ő is suttogott, majd a kezei közé fogta az arcomat, és egy lágy csókot nyomott a számra.

Ismét hozzábújtam, mikor valaki az előtérből megköszörülte a torkát. Felkaptam a fejem, de nem távolodtam el Alektől. Nem lettem volna rá képes.

Ian állt az ajtóban, és letette a borsót a pultra.

– Nos, nekem mennem kell… Látom minden oké – nézett ránk, és én elpirultam.

– Igen, minden oké. Sajnálom, hogy így alakult az este – mondtam.

– Ne aggódj, megérte, nem igaz, Alek? – kérdezte Ian mosolyogva.

– De. Teljesen igazad van – válaszolta kedvesem, miközben a derekamat fogta át.

– Sziasztok! – köszönt el végül Ian, és eltűnt az ajtóból.

– Szia – mondtam elbambulva.

Utána akartam menni, megköszönni mindent, amit ma értem tett, hiszen lehet, hogy nem így végződött volna a mai nap. Viszont nem akartam Alektől eltávolodni. Főleg nem Ian miatt. Nehogy félreértse a dolgot.

Majd holnap megköszönöm – döntöttem el. Visszamentünk Alekkal a nappaliba, és leültünk Noah–val szemben a kanapéra.

– Szóval akkor szent a béke? – kérdezte bátyám mosolyogva.

– Meglátjuk, hogy mi lesz, még eléggé törékeny ez az egész – válaszolt Alek, és én helyeslően bólogattam.

– Sok sikert, skacok! – Noah mosolyogva mondta, de szemei figyelmeztetően villantak rám.

Rögtön megértettem, és ugyan eddig sem állt szándékomban, de abban biztos vagyok, hogy még egyszer nem fogok Aleknak fájdalmat okozni, ha addig élek is. 

Sziasztok! Bocsi a hosszú szünetért! Dolgozok a fejezeteken, de nem tudom, hogy mennyire fogom tudni rendszeresen hozni őket. Köszönöm a kitartást, látom, hogy még vannak páran, akik nézegetik a blogot. 

Kellemes karácsonyt és BOLDOG ÚJ ÉVET így kissé megkésve. Remélem mindenkinek jól teltek az ünnepek! 

Puszi, 

Yvi (: