3. Fejezet

3.  Változások…

Másnap nagy nehezen fölkeltem, mert muszáj volt suliba mennem. Ana ismét Stevennel ebédelt, ami azt jelentette, hogy volt alkalmam megbeszélni a történteket Iannal.

-   Ian, beszélnünk kell.- mondtam neki, mikor leültünk az asztalhoz, és akaratlanul közelebb hajoltam hozzá, és halkabban beszéltem.

-   Igen, szerintem is. Ami tegnap történt…

-   Az nem történhet meg még egyszer. – mondtam neki, miközben az ételt piszkáltam.- Nem akarlak félrevezetni. Amíg nem vagyok túl Jessie-n, senkivel nem akarok bonyolult kapcsolatba keveredni, főleg nem veled.- láttam, hogy ez bántotta, és kedvesebben hozzátettem.- Mármint nem akarok senkit sem bántani az érzelmi válságom miatt, főleg nem téged. Túl fontos vagy, hogy emiatt elveszítselek.- mondtam, és a kezére tettem a sajátom, és mélyen a szemébe néztem, hogy lássa, komolyan gondolom.

-   Rendben,- egyezett bele.

-   Nem tudom, hogy mit érzek irántad, és hogy amit gondolok, hogy érzek, az azért van-e, mert most lett vége a kapcsolatomnak.

-   Megértem,- mondta.- és tudom, hogy nem lett volna szabad megcsókolnom téged… Ha tényleg így gondolod, akkor adok időt, hogy átgondolhasd az érzéseidet.- mondta, miközben finoman megszorította a kezem hangsúlyt adva szavainak.- Nem akarlak sürgetni.- nézett a szemembe.

-   Köszönöm!- hálálkodtam, majd- amennyire ültömben tudtam- megöleltem.

   A hetek egyre teltek, és semmi esemény nem történt velem… Ana viszont nagyon szerelmes. Látszik a tekintetén, ahogy Stevenre néz. Nagyon aranyosak együtt… Már-már irigylem, hogy ilyen szépen egymásra találtak. A legnagyobb vitájuk az volt, hogy melyikük szereti jobban a másikat. Szó szerint…

   „Ültünk az ebédlőben, és mivel mióta járnak, Steve is velünk ebédel, ültek egymás mellett, fogták egymás kezét. Már nem is tudom, hogy miről beszéltünk… Én elbambultam, amit mostanában sokszor szoktam csinálni. Arra figyeltem fel, hogy Ana és Steve veszekednek. Fogalmam sem volt, hogy min veszekedhettek, ezért elkezdtem fülelni.

-   … Nem, Steve, én szeretlek jobban.- mondta Ana.

-   Szívem, mind a ketten tudjuk, hogy én szeretlek jobban!- válaszolt Steve.

-   Jól van, én nem vitatkozok tovább…- mondta Ana egy percnyi vitatkozás után, amiben végig azt szajkózták, hogy „én szeretlek jobban!”, „nem, mert én…”. Már-már rosszul voltam tőlük…- Ha nem hiszel nekem, akkor nem tudok neked mit mondani…- tette hozzá, és láttam, hogy ez a sértett „nem beszélek hozzád” feje.

-   Ugyan, Kicsim, ne durcázz.- kérte Steve, de Ana nem figyelt rá, tettette, hogy nem hallja.

-   Steve, nem fogod megúszni ezt egyhamar…- sóhajtottam föl.

-   Ana, tudod jól, hogy mennyire szeretlek.- mondta, és nagyot sóhajtott.- De talán te jobban szeretsz egy picivel…- adta meg kegyelmesen Anának amire vágyott. Már csak ebből is látszik, mennyire szereti barátnőmet.

-   Jajj Steve, annyira szeretlek!- fordult hozzá, és megcsókolta. Én személy szerint számoltam magamban, hogy meddig csókolja, és amikor 45-nél jártam, elváltak ajkaik, és levegő után kapkodtak… cinikusan Ianra néztem, ő meg rám, majd el kezdtünk nevetni.”

   Ez alatt a pár hét alatt csak Ian és Jessie járt a fejemben. Me, tudtam eldönteni, hogy mi legyen. Anának nem mondtam még el a csók-incidensem Iannal, nem tudom, hogy mit szólna.

   Ian és én próbáljuk kerülni egymást, és mostanában egyre kevesebbszer ebédel velünk. Nem csak időt hagy, hanem teret is. Váratlanul ért, mikor kb. egy hónappal a csók után egy lánnyal beszélget. Mármint nem az ért váratlanul, hogy beszélgetnek, hanem az, ami utána történt. A lány pipiskedett, hogy elérje Iant, két kezével megfogta Ian arcát, és közelebb húzta a sajátjához, majd megcsókolta. Én tátott szájjal néztem mindezt… Ezt nem hiszem el… Csak álltam, és nem tudtam elhinni, amit láttam. A fájdalom ostorcsapásként mart belém.

Iannak barátnője van.

Hát persze… Nem várhat arra, hogy eldöntsem, mit akarok…

-   Sziasztok! –köszöntem Stevenek, Anának, és Iannak, majd leültem Ian és Ana közé.

-   Szia, Kay!- köszöntek.

-   Képzeljétek el, Stevevel épp arról beszéltünk, hogy…- Ana csacsogott tovább, de nem tudtam rá figyelni. Megpillantottam a lányt, aki megcsókolta Iant. Úgy nézett ki, mintha keresett volna valakit, végül felénk pillantott, és elmosolyodott. Elindult felénk, és leült Ian mellé. Ana abbahagyta, amiről éppen beszélt.

-   Sziasztok.- köszönt a lány.- A nevem Ashlyn. Ian mondta, hogy nem gond, ha ide ülök. Ugye nem zavar senkit?- kérdezte ártatlan tekintettel. Szívem szerint mondtam volna, hogy de, engem zavar, de nem tehettem. Ashlyn nagyon csinos volt, szép égszínkék szeme, és világos vörös haja volt, amit nem hiszem, hogy festetett. Rosszul éreztem magam, de nagyon feltűnő lett volna, ha most megyek el az asztaltól… No meg nem is ismerem… Nem kellene utálnom, csak azért mert Ian barátnője.

-   Szia Ashlyn, Kaylee vagyok.- mondtam neki, és magamra erőltettem egy mosolyt, majd Ianra néztem. Ő hálásan nézett rám. Tudta, hogy min megyek át, láttam a szemében, mégis ezt tette. Sírhatnékom támadt.

-   Mi pedig Ana és Steve vagyunk.- mondta Ana.

-   Ash a barátnőm.- jelentette ki Ian, engem meg kirázott a hideg, és mintha a pokol hetedik bugyrába estem volna. Nem volt elég, hogy kijelentette, Sophie még hozzá is bújt és megcsókolta. Ha most rajzfilmben lennénk, én sárga lennék az irigységtől.

-   Örültem, a találkozásnak.- mondtam Ashlynnak.- Sajnos most mennem kell, még ki kell nyomtatnom pár esszét a könyvtárban.- mentegetőztem, majd elmentem onnan. Nem bírtam volna ki még öt percet ott, látva Iant és Ashlynt. Bosszantott az egész.

   Amikor kicsöngettek, mentem a parkolóba, mert még mindig Anáék vittek haza, ám amikor megláttam, hogy Ashlyn ül Ian mellett, sarkon fordultam. Küldtem egy SMS-t Anának:

„Benn kell maradnom a suliban”

Majd jött is a válasz.

„Rendben, majd délután átszaladok…”

A suliból hazasétáltam, hiszen nem volt semmi, amit el kellett volna intéznem, beültem a kocsimba, és elmentem a városba.

Mellem alá érő barna hajam volt. Csak álltam a fodrászat ajtajában, és bámultam rá. Változást akarok! És ha a külsőm nem változik meg, akkor az életem sem fog – nem tudom miért, ez a kettő nekem mindig együtt járt. Elhatároztam magam, majd besétáltam a fodrászszalonba…

Meg voltam elégedve az eredménnyel, bár nagyon fura volt még. Sokkal felnőttebbnek éreztem magam. Boldog voltam, hiszen új fejezet kezdődik az életemben, és ez azzal fog kezdődni, hogy veszek pár csinosabb ruhát. Eddig nem nagyon öltöztem ki a suliba, sokszor csak egy pólót viseltem, vagy ha hideg volt, akkor egy bő pulcsit. De most változtatok ezen.

Felhívtam Anát, a harmadik csöngésre fel is vette.

-   Mondd, mit szeretnél?- szólt a telefonba.

-   Benn vagyok a plázában, tíz perc múlva földszinten találkozzunk!- mondtam.

-   Ott leszek.- válaszolt és letette. Semmi kérdés.

Tíz perc múlva Ana tényleg ott volt. Mikor meglátott, tátva maradt a szája.

-   Mit csináltál magaddal?- kérdezte döbbenten.

-   Kellett a változás, most a szakítás után…- mondtam.

-   Oh, értem… és ennek semmi köze Ianhoz és Ash-hez?- kérdezte barátnőm, mire elpirultam egy picit.

-   Miért lenne?- kérdeztem vissza.

-   Mert már majdnem másfél hónap telt el a szakításhoz, és semmit nem változtattál. Most viszont, hogy Iannak barátnője van, rögtön drámai váltás lett…- ecsetelte.

-   Úgy mondod, mintha leborotváltam volna a fejem…- nevettem, és próbáltam terelni a témát. Nem akartam neki hazudni. Ha rákérdez, el fogom neki mondani…

-   Kay… Válaszolj… Ugye nem Ian miatt van?- nézett rám összevont szemöldökkel.

-   Nem akarok hazudni…- mondtam halkan.

-   Ó… Te… Jó… Ég…- döbbent le Ana. – Ezt nem hiszem el… És, mégis mióta tetszik? Várj, le kell ülnöm…- mondta, és lehúzott egy kanapéra, szerencse, hogy voltak a plázában…- Miért nem tudtam én erről?- kérdezte sértetten.

-   Nem tudom, hogy mióta tetszik… Mikor Jessie-vel szakítottunk, utána szombaton, amikor a palacsintát sütöttük majdnem megcsókolt…- mondtam.- Kedden viszont megcsókolt! Ana, nem tudod, hogy milyen jó volt! Viszont még nem voltam túl Jessie-n, és ezért elszaladtam… A következő napon megbeszéltem vele, és azt mondta, hogy ad nekem időt, de nem tudom, most hogy Ashlynnel jár… Nem tudom, hogy mit csináljak… És azért nem mondtam még el, mert nem tudtam, hogy mit szólnál hozzá… És, mivel még én magam sem voltam biztos az érzelmeiben…- meséltem.

-   Vágom… Tudtam, hogy történt akkor valami… És azóta kerülitek egymást, ugye? – nézett rám.

-   Igen…

-   Figyelj… Csak két lehetőséged van… Vagy hagyod őket, vagy- jól figyelj-, harcolsz érte!- mondta.

-   De az nem lenne gonoszság velük szemben?- kérdeztem.

-   Csak rajtad múlik…- mondta.- Amúgy miért vagyunk itt?

-   Mert fel akarom frissíteni a ruhatáram.- mondtam neki.

-   Szuper! Milyet szeretnél?? – kérdezte. Ana mindig szeretett vásárolni, mióta az eszét tudja…

-   Nem tudom, majd meglátjuk, de valami stílusosat, és sokkal divatosabbat, mint ami eddig volt…- mondtam neki.

-   Akkor elkezdődik a „szerezd meg Iant” hadművelet?- kérdezte.

-   El!- vágtam rá.

   Pár óra múlva és sok pénz elköltése után hazaértem, és rengeteg új ruhával tértem haza. Anya és apa csak úgy néztek, amikor fogtam a szatyrokat, és egyik forduló után a másik következett. Három fordulóval tudtam csak fölcipelni a cuccaimat.

   Utána fogtam egy zsákot, és beledobtam a régi trapéznadrágjaimat, és a bőszárúkat, és helyettük betettem az új, rövidszárú nadrágjaimat, szoknyáimat, és vékony szárúakat. Majd pár pólómmal is így tettem, rengeteget kiselejteztem, de meg is hagytam egy csomót itthoniaknak. Végül beakasztgattam az új pólóimat, ingjeimet, kardigánjaimat, valamint két bőrkabátomat- az egyik fekete volt, míg a másik barna. Büszkén néztem végig alkotásomon. Két zsák ruhát selejteztem ki.

   Reggel, mikor felébredtem, szépen kifestettem a szemem, és egy halvány rózsaszínű szájfényt kentem. Megfésültem a hajam, és kiválasztottam a ruhám. A mai napra egy boka feletti nadrágra esett a választásom, egy fehér csinos pólóra, valamint egy zöldeskék blézert magamra kaptam. Leszaladtam az ebédlőbe reggelizni. Szüleim ismét csak nagyot néztek, amikor meglátták, hogy hogy nézek ki. Szerintem tegnap a hajamat észre sem vették…

-   Kay, mit csináltál a hajaddal?- kérdezte anyu.

-   Hát, én semmit nem csináltam, ez a fodrászom műve.- mutattam a hajkoronámra.

-   Hát, jó…- mondta anyu.- Na és ez a hirtelen stílusváltás?

-   Felnövök, azt hiszem, épp itt az ideje, hogy divatosan öltözködjek…- mondtam neki. Miután megettem a reggelim, elmentem fogat mosni, majd megint tettem egy kis szájfényt. Leszaladtam, és fölvettem a magas sarkúmat, valamint egy napszemüveget. Még csak reggel 8:30 volt, de már sütött a nap. Fölkaptam a táskám, mely tele volt sulis cuccokkal, és köszöntem anyának, majd beugrottam a kocsimba, és beindítottam. Bekapcsoltam a rádiót, és együtt énekeltem az énekesekkel.

Anával még tegnap megbeszéltem, hogy ma a saját kocsimmal megyek a suliba, hogy nagyobb meglepetés legyen az új külsőm mindenki – persze főleg Ian – számára. Nem tudom, hogy mit fog szólni… Nagyon kíváncsi vagyok már.

Az út gyorsan eltelt… Bementem az iskolába, és még csak 8:45 volt. Szerencsémre az első órám Iannal volt- spanyol. Már csak azt kell eldöntenem, hogy addig merre leszek, nehogy leleplezze a meglepetést… Ekkor valaki megszólított.

-   Kay?- hallottam egy ismerős hangot mögülem. Megfordultam, mert ezt a hangot már hónapok óta nem hallottam. Mikor megfordultam, láttam, hogy bátyám áll mögöttem teljes katonai felszerelésben.

-   Noah! Mit keresel te itt?- kérdeztem, de karjai közé vetettem magam.

-   Előadást fogok tartani a sulinak… hogyha valaki katonának akarna beállni a középiskola után. Mondd, mi ez a nagy változás? Amikor legutoljára láttalak, még hatalmas pulcsikban jártál…- mondta.

-   Oh, tegnap változtattam a stílusomon…- mondtam.

-   És mi van veled meg Jeremyvel?- kérdezte.

-   Jessie-vel?- javítottam ki.- Másfél hónapja szakítottunk…- mondtam.

-   Erről én miért nem tudok?- kérdezte bátyám.

-   Mert sosem vagy otthon.- Noah csak három évvel idősebb nálam, most másodéves a katonaságnál, 20 éves… Ha elvégezte a főiskolát, akkor besoroz majd, és megy kiküldetésekre Afganisztánba, vagy Irakba. Nem nagyon díjaztam az ötletet, de meg volt ezzel áldva, és nem tudtam ellene mit tenni… Nagyon örültem, hogy végre láthatom.

-   Inkább te mesélj! Van most barátnőd?- kérdeztem. Mikor elment katonának tanulni, akkor szakított addigi szerelmével, Julie-val.

-   Nem, jelenleg nincs.- mondta.- De még fiatal vagyok, ráérek még.- kacsintott rám.

-   Hát persze.- nevettem, és ő a fejemre nyomta a sapkáját.- Megkaphatom mára?- kérdeztem. Nagyon hiányzott a bátyám, és szerettem volna, ha van valami nálam, ami rá emlékeztet, akár csak egy napra is.

-   Megtarthatod örökre… ezt neked hoztam. De ne mondd el senkinek.

-   Köszönöm.- mondtam neki, és megöleltem megint. Ekkor meghallottam az előcsengő szót. Mindig öt perccel hamarabb csengetnek a becsengetésnél, hogy mindenki tudja: már csak öt perc és kezdődik az iskola. – Noah, most mennem kell, de még majd látlak.- mondtam neki, és megpusziltam.- Jó volt téged látni.- mondtam, majd elindultam az osztály fele, majd sarkon fordultam, és visszasiettem bátyámhoz. Előkaptam a zsebemből a telefonom, és készítettem egy képet, melyen min a kettőnkön van sapka. Megnéztem, és nagyon tetszett.- Majd elküldöm!- mosolyogtam rá, és mostmár tényleg elindultam az órámra. Út közben beállítottam a képet a háttérképemnek, és eltettem a sapkát. Nem illik a mai szerelésemhez. Majd holnap rajtam lesz- gondoltam.

-   Hey, Johnson!- szólított meg egy ismerős hang. Fölnéztem, és láttam, hogy Jessie nekem integet.

-   Mit akarsz Andrews? –kérdeztem tőle.

-   Jól nézel ki.- mondta.

-   Kösz.

-   Nem gondoltad meg magad velünk kapcsolatban?- kérdezte, és megfogta a kezem.

-   Álmodban!- mondtam neki, és elindultam az órámra.

Jessie-t a folyosón hagyva. Napszemüvegem még mindig rajtam volt, és úgy mentem be az osztályba. Amint beléptem, becsöngettek. Az emberek többsége fölnézett, hogy ki érkezett, és a helyett, amit általában szoktak tenni- folytatják, amit eddig csináltak- most minden szem rajtam csüngött. Leültem Ian mellé, ahol a helyem van, és levettem a napszemüvegem. Kipakoltam a táskámból, és a tanárra néztem.

-   Khmm…- köszörülte meg Ian a torkát. Ránéztem, és láttam, hogy még mindig tágra nyílt szemekkel néz. Tetőtől talpig végignézett, mikor beléptem. Láttam, hiszen az ő reakciójára voltam kíváncsi.

-   Szia Ian.- mosolyogtam rá.

-   Sz… Szia, Kay.- szedte össze magát. Magamban mosolyogtam, és az a bizonyos szombat reggel jutott az eszembe, amikor én nem tudtam normálisan beszélni…- Mi történt veled?

-   Változtattam pár dolgon…- mondtam neki…

-   Te… Levágattad a hajad?- vette most észre, hogy eddigi hosszú, göndör hajam helyett most vállig érő, egyenes hajam van.

-   Igen… Kell egy kis változás…- mondtam, majd a tanár elkezdte az órát.

- Buenos días Classe!...

Ez lenne Kay ruhája :)