25. Fejezet (18+)

25. Küldetés

– Mi áll pontosan a levélben? – kérdeztem, miután egy kicsit megnyugodtam. – Hova kell mennetek? Mikor mentek, és mikor érkeztek vissza?

– Mind a ketten Irakba megyünk. Oda szól a küldetésünk. – válaszolta Alek, és ezekkel a mondatokkal valósággá vált a legrosszabb rémálmom. Belesimultam a karjaiba, és az arcomat a mellkasába temettem. Nem veszíthetem el őket. Alek és Noah a mindenem!

– Szeptember elsejével utazunk el. – tette hozzá Noah. – De csak hat hónap, és itt is vagyunk. – magyarázta. Felpillantottam, és bátyám mosolygós arcára néztem. Hogy tud még ilyenkor is mosolyogni?

– És nem mondhatjátok vissza? – kérdeztem, miközben Alek megsimította. A mozdulattal elmorzsolt egy könnycseppet, pedig én észre sem vettem, hogy még mindig sírok.

– Nem, Kay. Ez a munkánk. – válaszolta Noah.

– De hiszen még csak most kerültetek ki a főiskolából! – csaptam az ülőgarnitúrára. – Nem vagytok eléggé felkészülve egy éles bevetésre!

– Ha nem lennénk készen a feladatra, akkor nem küldenének minket. Mivel elvégeztük az iskolát, ezzel bizonyítottuk, hogy kézen állunk. – ellenkezett kedvesem, én pedig mérgesen bámultam rá.

– De hiszen a halálba küldenek titeket!

Ana rémült tekintete rám villant, majd Noah-t tüntette ki a figyelmével.

– Ez igaz? – kérdezte remegő hangon. – Életveszélyben lesztek?

– Nem leszünk. – válaszolta Noah, és nyugtatólag simogatta barátnője hátát. – Ne aggódj, Kay szereti túlaggódni a dolgokat.

– Nem aggódom túl! – ellenkeztem. – Tudom, hogy milyen veszélyes. Akármikor rátok támadhatnak, vagy felrobbanthatják a bázist! Ne vegyétek félvállról a dolgot. Főleg azok után ne, hogy már kerültetek kórházba egy gyakorlat miatt. Mi lett volna, ha az élesben történik. Ki tudja, hogy mikor érkezik segítség, hogyha megsebesültök?

– Kay, elég. Túl sok akciófilmet láttál már. Nem háborúba megyünk. – forgatta Noah a szemeit.

– Nem a szó szoros értelmében, de mégis. – vágtam rá. Dühösen meredtünk egymásra pár pillanatig, és egyikőnk sem törte meg a szemkontaktust.

– Kicsim, gyere, had beszéljenek kettesben. – mondta Alek, mire elfordítottam a tekintetemet bátyámról. Nagy sóhaj kíséretében felálltam a kanapéról, és elindultam a szobámba. Nem néztem hátra, hogy Alek jön-e utánam, úgy is tudtam, hogy a sarkamban van.

Miután beléptem a szobámba, odaléptem az erkélyajtómhoz, és csak bámultam ki az üvegen keresztül a semmibe. Az agyam teljes fordulatszámmal pörgött, és rossznál rosszabb képeket dobott föl. Átkaroltam magam, mert kirázott a hideg a gondolatokra.

Alek mögém lépett, karjait két oldalt előrenyújtotta, végül a hasamon összekulcsolta az ujjait. Megfogtam a kezét, és a hátához dőltem. Ő lehajtotta a fejét, és a nyakamba puszilt.

– Ne aggódj, Kay, nem lesz semmi gond. – suttogta, engem pedig kirázott a hideg az érintésétől.

– Alek, ez nem a legjobb pillanat arra, hogy elcsábíts, szóval hagyd abba a próbálkozást. – mondtam neki mérgesen, de ő felkacagott a bosszúságomon.

– Kedvesem, azt hiszem, hogy ez pontosan az a pillanat, amikor el kellene csábítanom téged. Ne húzd fel magad egy olyan dolgon, amit semelyikőnk sem tud megváltoztatni. Erre vállalkoztunk mind a ketten Noah-val, mikor beléptünk a hadseregbe. Tudjuk, hogy milyen kockázattal jár. Ne hidd azt, hogy nem.

– Nem akarom, hogy itt hagyj. – suttogtam.

– Én sem akarlak itt hagyni. – suttogta a bőrömbe. Tudta nagyon jól, hogy csak pillanatok kérdése, és megadom magam neki. Áruló testem beleremegett könnyed érintésébe, ő pedig felkacagott. – Hiányozni fogsz. – suttogta még mindig a bőrömbe.

– Persze, hiszen ki hálna veled minden nap, ha én nem vagyok ott. – vigyorogtam én is. Alek hátravetett fejjel nevetett, majd belepuszilt a hajamba.

– Az is hiányozni fog, – kuncogott még mindig, majd megfordított az ölelésében. – de leginkább az fog hiányozni, hogy lássalak. Hogy meghallgassam, hogy milyen volt a napod. Hiányozni fog a mosolyod, és a ragyogó szemeid. Istenem, de hiányozni fog az az okos szád! – sóhajtott fel. – Te fogsz hiányozni. A lényed, nem a tested. – mondta, miközben végig a szemembe nézett.

– Jajj, te javíthatatlan romantikus! – mosolyogtam rá, és egy gyors csókot leheltem az ajkaira. – Azért remélem, hogy egy kicsit az is hiányozni fog. – mosolyogtam rá szégyenlősen.

– Természetesen ki leszek éhezve rád, mikor visszatérek! – nevetett, és én vele nevettem.

– Csak nehogy a repülőtéren támadj le. – incselkedtem vele.

– Akkor ne gyere elém a repülőtérre. – cukkolt.

– Ó, fogd már be!

Ajkaink félúton találkoztak, és vadul csókoltuk egymást, mintha ez lenne az utolsó pillanat, amit együtt tölthetünk. Kezeimmel beletúrtam a hajába, úgy húztam magamhoz közelebb. Alek egyik kezét a derekamra csúsztatta, a másikat pedig a tarkómra.

Derekamnál fogva húzott magához, és én felnyögtem, ahogy hasamon éreztem a vágyát. Kedvesem felkapott a karjaiba, én pedig összekulcsoltam a lábaimat a dereka körül. Mind a ketten elégedetten sóhajtottunk föl, amikor testünk összesimult.

Elszakadtam egy pillanatra az ajkaitól, mert az eszembe jutott az utolsó alkalom, mikor nem voltunk elég figyelmesek.

– Alek, az ajtó…

– Már bezártam. – vágta rá, és ismét lecsapott az ajkaimra.

Addig hátrált, míg el nem érte az ágy szélét. Mikor ez megtörtént, akkor leült a puha matracra, én pedig az ölében foglaltam helyet.

Keze már a pólóm alatt matatott, én pedig meghúztam az övét jelezve, hogy szeretném megszabadítani az anyagtól. Készségesen engedett el, hogy egy pillanattal később a földön landoljon a pólója. Egymás szemébe néztünk, és elmosolyodtunk. Felemeltem a kezemet és a vállánál fogva toltam le az ágyra. Kedvesem készségesen együttműködött velem, és az ujjaival a derekam csupasz bőrét kényeztette.

Lehajoltam a mellkasára, és végigcsókoltam. Mindig is imádtam magam alatt érezni kidolgozott mellizmát és hasát. Finoman cirógattam a hasát, míg a mellkasát kényeztettem, majd váltottam.

Szerelmem ujjai a csípőmre fonódtak, és magához szorított, ahogy egyre jobban fokozódott benne a vágy. Kinyitotta a szemeit, és szikrázó kék pillantásával ledermesztett. Annyi vágy tükröződött benne, hogy kirázott a hideg. Felkúsztam a mellkasán, majd a nyakán keresztül egészen az álláig, végigcsókoltam minden egyes porcikáját, majd az utamat egy csókkal zártam le.

Alek ujjai a pólóm alá csúsztak, és ezúttal magukkal húzták az anyagot is. Pillanatok múlva megszabadított a ruhámtól, majd a melltartóm is csatlakozott a földön heverő kupachoz.

Ismét felült, és először a nyakamat csókolta, miközben én a hajába túrtam. Szépen lassan haladt lejjebb, és mikor elérte a mellkasomat, bennem rekedt a levegő. Egyik kezemet lecsúsztattam a hátára, és óvatosan szántottam végig rajta. Ő felsóhajtott, majd csókot lehelt két mellem közé, én pedig csillagokat láttam. Borostája csiklandozta, ingerelte érzékeny bőrömet. Kedvesem egyik kezébe fogta az egyik mellemet, míg az ajkaival kényeztette a másikat.

Elködösült tekintettel próbáltam kigombolni Alek nadrágját, de nem igazán akart sikerülni. Egy picit elhúzódtam tőle, hogy könnyebben hozzáférjek a ruhához, és immár sikerült kibujtatnom a gombot a helyéről. Lehúztam a sliccét is, majd egy kis segítséggel megszabadítottam a ruháitól.

Kedvesem ujjai is lekalandoztak a nadrágom széléig, és ő ügyes mozdulatokkal egyszerre szabadított meg a maradék ruhámtól. Egymás szemébe néztünk, és csókot nyomtunk egymás ajkára. Egy kissé megemeltem a csípőmet, utána pedig lassan ereszkedtem le miközben testünk összeforrt.

Sóhajaink közben keveredett a lélegzetünk. Alek Csókokat nyomott a nyakamra, arcomra és a számra is, mígnem közeledett a gyönyör számomra.

– Ne fogd vissza magad. – nyögte, én pedig megadtam magam neki.

Pár pillanatnyi pihenést engedett csak, aztán felállt az ágyról, majd megfordulva feltérdelt a matracra, és letett a párnára. Csípője ismét mozgásba lendült, én pedig nyögve vettem fel vele a ritmust.

Többször is eljuttatott a csúcsra, mielőtt ő is darabokra hullott volna. Végül fáradtan zuhant le mellém a párnára. Felhúzott a mellkasára, és hallottam, hogy még mindig zakatol a szíve.

– Köszönöm. Szeretlek! – motyogtam neki. Még éreztem, hogy csókot lehel a hajamra, és azt motyogja „szeretlek”, majd elnyomott az álom.