22. Fejezet

22. Szalad az idő

Miután kibékültünk Alekkal, gyorsan elszállt az idő. Ugyan először egy picit távolságtartó volt, de később minden rendeződött, és a kapcsolatunk egyre szorosabbá vált. Noah gyorsan gyógyult, és mire észbe kaptunk, már ismét birkózott, és gyakorlatokra járt – természetesen Alekkal együtt. A fiúk egyre több időt töltöttek itthon, aminek nagyon örültem, hiszen így több időt tudtam szerelmemmel tölteni, és bátyámmal is csak megerősödött a kapcsolatunk a baleset után.

Rettentően gyorsan telt az idő, és hamarosan elérkezett a nyár, amit örömmel fogadtunk. Ana és Steve sajnos külön folytatták az útjukat ugyanis Steven Londonba ment tanulni, és nem akarták egymást korlátozni a nagy távolság miatt. Tudták, hogy nincs esély arra, hogy együtt maradjanak, hiszen Ana a Los Angeles-i művészeti iskolába fog jelentkezni velem együtt. Ian ösztöndíjat kapott, és a Kaliforniai egyetemre iratkozott be szeptembertől.

A nyarat leginkább Alekkal töltöttem, de a szakításuk miatt Ana-val is rengeteg időt töltöttem, hogy ne érezze magát egyedül. Sok időt töltöttünk együtt négyen; Ana, Alek, Noah és én. Rengeteget hülyéskedtünk, és Ana egyre jobban érezte magát. Ugyan még beszélt Stevennel, de közös megegyezés alapján egyre kevesebbet beszéltek, mígnem teljesen abbamaradt a csevegésük.

Elérkeztt az ősz, és Ana-val megkezdtük az utolsó évünket a Riverside-i középiskolában. Rengeteg tanulnivalónk volt, és egyre többet gyakoroltam, hogy felvegyenek az egyetem művészeti szakára. Ana a tánc mellett színészetet szeretne tanulni, így egyre több főszerepet nyert meg mind a suli dráma szakkörében, mind a sulin kívüli szakkörein. Egyre elfoglaltabbak voltunk, de nem vettük le a szemünket a célról.

Ana egyre többet járt hozzánk, aminek nem mindig én voltam az oka. Egyre több időt töltött Noah-val, aminek nagyon örültem, hiszen tökéletesen kiegészítették egymást. Noah már több, mint két éve nem talált senkit, akivel boldog lenne, és Ana volt az egyetlen, aki igazi mosolyt csalt az arcára. És ez fordítva is igaz volt. Ana nem igazán randizott senkivel a Stevennel való szakításuk után, de Noah mindig ott volt neki, számíthatott rá.

Félévkor majdnem kitűnő eredményekkel vizsgáztunk, és teljes mellbedobással készültünk a második – egyben utolsó – félévünkre.

Minden egyes hétvégémet Alekkal töltöttem, és a karjai között aludtam el, és ott is ébredtem. Hihetetlenül boldog voltam, hogy minden ilyen jól megy közöttünk. A legjobb barátnőm a bátyámmal jár, én pedig Alekkal. Sok időt töltöttünk együtt, és Ian is sűrűn hazajárt meglátogatni minket.

Ian és Alek a verekedésüktől fogva jól kijöttek egymással, és Ian sosem közeledett úgy felém. Mindent sikerült tisztáznunk, és a barátságunk megmaradt. Szerencsére a főiskolán Ian is megtalálta a szerelmet.

Végre már csak pár hét volt hátra az iskolából, és jó pár vizsga; utána pedig miénk volt a világ. Ana-val rengetegszer jártunk át egymáshoz, hogy közösen tanuljunk, ugyanis én nem voltam olyan jó töriből, Ana-nak pedig matekból kellett egy kis segítség. Végül május végén letettük a vizsgáinkat, és a felvételi eredményekre vártunk.

Kíváló eredményekkel végeztük el a középiskolát, és izgatottan vártuk a levelünket minden egyes nap.

– Még mindig nem kaptál semmit?- kérdezte Ana az egyik nap, mikor átjött hozzánk. Mind a négyen otthon voltunk, anyáék meg dolgoztak… Valakinek a kenyérre valót is meg kell keresni – szokták mondani.

– Nem, még semmi sem érkezett, de már tűkön ülök, hogy megtudjam, hogy mi lesz a sorsom.- válaszoltam neki, miközben a fiúk valami olyasmit morogtak, hogy „Halkabban, éppen játszanánk!”. Minden egyes nap mióta elkezdődött a nyár nálunk voltunk mind a négyen, és míg Ana és én ebédet csináltunk, addig a fiúk játszottak a nappalin. Miután megebédeltünk ott folytatták, ahol abbahagyták, csak ekkor már mi is vagy beszálltunk, vagy csak az ölükbe ülve szurkoltunk nekik, esetleg beszélgettünk. – Neked sem érkezett leveled?- kérdeztem tőle, miközben szerelmem mellkasához dőltem. Alek nagyon koncentrált a játékra, láttam az arcán a koncentrációt.

– Nem, sajnos még én sem. Mennyi időbe telhet, mire elküldik azokat az istenverte leveleket?- kérdezte keserűen, és bánatában Noah nyakába fúrta az arcát, onnan motyogott tovább. Szerintem ha a héten nem kapunk semmit, akkor nem sikerült. Még a felvételi előadást is meg kell ejteni, nem lehet elhúzni ezt az egészet szeptemberig.

Ahogy Ana bátyám nyakába beszélt, Noah megborzongott, és egy pillanatra nem figyelt, amit Alek ki is használt, és lelőtte Noah karakterét.

– Ember! Ez nagyon aljas volt! Nem láttad, hogy nem figyeltem?- durcázott Noah.

– Hát tehetek én róla, hogy a csajod elvonja a figyelmedet?- nevetett Alek, mire Noah immár Ana-hoz beszélt.

– Te meg, Asszony ne vond el a figyelmemet a játékról, hiszen Alek nem játszik tisztességesen. Muszáj megtartanom a becsületemet.

– Kedvesem, az a baj, hogy könnyen elvonható a figyelmed…- duruzsolta Ana, majd belepuszilt Noah nyakába, aki erre levegő után kapott.

– Csak azért, mert ismered a gyenge pontjaimat, nem jelenti azt, hogy ki is használhatod őket.- dorgálta meg Noah Ana-t.

– Mert különben…?- harapta el a mondatot Ana, és immár Noah nyaka is kulcscsontja közé puszilt.

– Mert különben bajban leszel…- válaszolta Noah.

Alek a fülemhez hajolt, és olyan halkan beszélt, hogy csak én halljam.

– Szerinted mikor mennek szobára?- kérdezte, és belőlem kitört a nevetés. Megfordultam kedvesem karjaiban, és egyenesen az ajkainak suttogtam a következő szavaimat.

– Nem tudom, de ha ez a módja, hogy Noah felvidítsa Ana-t, akkor csak nyerhetünk vele.

– Hát, tudod szerintem neked is szükséged van egy kis vígasztalásra…- kuncogta Alek, és a válaszomat meg sem várva letette maga mellé a konzolt, és felkapott, úgy indult el a szobám felé.

– Alek, tegyél le!- visítottam, és nevetve próbáltam kiszabadulni a fogásából.

Ana és Noah észre sem vette a szökésünket, ők még mindig vitatkoztak, ha ezt egyáltalán lehet annak nevezni. Alek becsukta utánunk az ajtót, amint beért velem a szobámba, és ledobott az ágyra.

– Alek Reeds, ezt még nagyon megbánod!- fenyegettem, de elnevettem a mondatom végét, mikor kedvesem rám vetette magát, és hol csókolt, hol csiklandozott. Leszorította a karjaimat, hogy ne tudjak se támadni, se védekezni, így csak vergődtem az ágy és közte. Egyszer azonban, ahogy csiklandozott, nem figyelt eléggé, és én kihasználva a figyelmetlenségét fordítottam a helyzetünkön. Most én voltam rajta, és teljesen összesimultunk, ahogy átfordult a helyzetünk. Megtámaszkodtam a mellkasán, és ülő helyzetbe tornáztam magam, miközben a lábaim a csípője két oldalán pihent. Alek az alkarjaira támaszkodva emelte fel a felsőtestét az ágyról, úgy nézett engem. Kinyújtottam a kezem, és a jobb mutatóujjamat az arcától indítva simítottam végig a testén szépen lassan, miközben a szemébe néztem. Nagyot nyelt, mikor a nyakához értem, és egy pillanatra elakadt a lélegzete, mikor a szíve fölé értem.

– Mondd csak meg, kedvesem, most mit csináljak veled…?- kérdeztem tőle, és az ujjaim immár elérték a hasizma első kockáját. Éreztem, ahogy az izmok megmozdulnak az ujjaim alatt, mintha csak az érintésemmel arrébb tolhattam volna őket.

– Hát, Kay rád bízom magam.- mondta Kedvesem, és áthatóan nézett rám. Mikor a kezem az övéhez ért, elgondolkodtam. Legalábbis úgy tettem, mintha elgondolkodtam volna. Beszívtam az alsó ajkam, és óvatosan beharaptam, ahogy végignéztem ezen a gyönyörű férfin, akit az enyémnek tudhattam.

Ujjaim a pólója alá értek, és lassan toltam feljebb az anyagot, hogy kilátszódjon az izmos hasa, majd a mellkasa, és vállai. Segített nekem lehámozni róla a ruhát, és immár félmeztelenül feküdt alattam. Előre hajoltam, és újból végigsimítottam rajta, de csak finoman, a bőrünk éppen, hogy csak érintkezett egymással. Alek fogott egy párnát, és a feje alá tömte, hogy a kezeit a derekamra tehesse. Finoman a pólóm alá csúsztatta az ujjain, és a derekamon lévő érzékeny bőrt simogatta. Ismét vágyakozva pillantottam végig a testén, és akaratlanul megnyaltam az ajkamat.

Kedvesemnek eddig tartott a türelme. Aprót mordult a reakcióm láttán, és a tenyerét a hátamra csúsztatva húzott magához közelebb. Vadul csókolt, és én még vadabbul csókoltam vissza. Egy pillanat alatt fordított a helyzetünkön, és ismét én voltam alatta, miközben a testünk szorosan összefonódott. Türelmetlenül túrtam a hajába, és húztam magamhoz közelebb. Alek keze az oldalamon siklott le-fel, amivel halk nyögéseket csikart ki belőlem. Egyre feljebb tornázta a pólómat, már az egész hasam kilátszott, amikor az ajtót felszakították, és Ana ugrott az ágyra le mellénk.

Alekkal mind a ketten csúnyán néztünk rá, és kedvesem egy lemondó sóhajjal legurult rólam, míg én megigazítottam a pólómat.

– Ana! Mit csinálsz te itt… éppen most?- kérdeztem, miközben szomorúan konstatáltam, hogy szerelmem visszavette a pólóját.

– Nos, már vagy öt perce kopogtatok és dörömbölök az ajtón, és mivel nyitva volt, ezért bejöttem.- magyarázta.

– Oké, de miért…??- kérdeztem tőle idegesen.- Éppen valami közepén voltunk…- mondtam neki kikerekedett szemekkel, hogy vegye észre a célzást.

– Hát, tubicáim, azt észre vettem, de gondoltam, hogy ez jobban fog érdekelni…- mondta, miközben egy borítékot húzott elő a háta mögül.

– Ez… Ez az, amire én gondolok, hogy mi?- kérdeztem tőle, és segélykérően néztem Alekra. Kedvesem leült mögém az ágyra, és nyugtatóan simogatta a hátamat.

– Az van ráírva, hogy a Los Angeles-i egyetemtől van, és a te neved van rajta, Kay… Végre megtudhatod, hogy mi a helyzet!- sikkantotta Ana, és izgatottan pattogott az ágyamon.- Amúgy, ha nem akartok társaságot, zárjátok be az ajtót…- tette hozzá nevetve.

Reszkető kezekkel nyúltam a levélért, és csak bámultam a borítékra. A jövőm van ebben a levélben. Ha nem vennének fel, azt nem élném túl…

– Na, Kay, nem nyitod ki?- kérdezte Ana izgatottan, és én megfordítottam a borítékot, hogy feltéphessem. Reszkető kezekkel vettem ki a levelet a borítékból, és figyelmesen kezdtem el olvasni..

Sziasztok!

Sajnálom, hogy eddig tartott, de meghoztam a következő fejezetet. Remélem tetszett. :) 

Hamarosan érkezik az új fejezet!

Puszi,

Yvi (: